Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.01.16.

Tarlós bevezette, Karácsony megszüntette, a kormány folytatja

A Miniszterelnökség tarthatja meg a jövőben a Tarlós István főpolgármester által bevezetett, ellenzéki utódja, Karácsony Gergely által megszüntetett Budapestinfó-t. A régi-új fórumon a Budapest kormányzati program részleteit ismertetik majd – adta hírül a Magyar Nemzet.

A Miniszterelnökség a jövőben rendszeresen tart majd Budapestinfókat, amelyen az új, karakteres Budapest kormányzati program részleteit ismertetik majd – jelentette be Fürjes Balázs Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelenlétében tegnap, a Liszt Ferenc repülőtér új, Pier–1 névre keresztelt diszkont-utasmólójának átadásán. A Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár azt is elmondta, hogy az első sajtótájékoztató a közlekedéssel, az új fapadosterminállal foglalkozik.

Több oka is van a kormánynak arra, hogy a fővárost érintő fejlesztések kapcsán sajtótájékoztató-sorozatot indítson. Az elmúlt napokban Karácsony Gergely (Párbeszéd) főpolgármester egy, a Népszavában megjelent – később tételesen cáfolt – cikkre és az állítólag hozzá eljuttatott dokumentumra hivatkozva azt állította, hogy a következő, 2021–2027-es európai uniós költségvetési ciklusban a magyar kormány el akarja vonni Budapesttől az uniós fejlesztési forrásokat.

Ezzel ellentétben kiderült, nincs még döntés a következő hét évre vonatkozó uniós költségvetésről sem Budapesten, sem Brüsszelben, de az ezzel a kérdéssel foglalkozó kormányzati anyagok prioritásként kezelik a fővárosi fejlesztéseket és az azokhoz biztosítandó hazai és brüsszeli forrásokat.

A Budapestinfó-t Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Fürjes Balázs államtitkár tartja majd (Fotó: MTI Fotó: Bruzák Noémi)

A kormányzati sajtótájékoztató-sorozat másik oka, hogy a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzat kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy lesz-e a jövőben Budapestinfó.

Mint köztudott, Tarlós István főpolgármester még 2015-ben indította el a főváros aktuális ügyeiről szóló heti, kétheti rendszerességgel megtartott sajtótájékoztató-sorozatot. Az akár többórás hosszúságú, az interneten is közvetített fórumokon előzetes regisztráció nélkül, szemtől szembe, szabadon kérdezhették a kormánypárti városvezetőt a média képviselői, sőt civil szervezetek és ellenzéki politikusok is megjelentek időről időre a Főpolgármesteri Hivatal sajtószobájában.

Karácsony Gergely szakított ezzel a hagyománnyal, a mostanában megjelent álhírekkel szemben a kormány szeretne valós képet festeni a fővárost érintő kormányzati elképzelésekről, lépésekről. Ezt a célt szolgálja majd az újra indított Budapestinfó.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra