Létrehozva: 2020.01.13.

Szijjártó: Tíz év alatt Magyarország utolsóból első lett a gazdasági növekedésben

Amikor a kormány 2010-ben hivatalba lépett, Magyarország a gazdasági csőd szélén, az európai uniós tagállamok sorában pedig az utolsó helyen állt a gazdasági növekedés üteme szempontjából. A tavalyi év végére azonban felkapaszkodott az első helyre – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter Hongkongban, a hétfői Ázsiai Pénzügyi Fórumon.

Szijjártó Péter a fórumon hozzátette, a kormány előtt két út állt ekkor: biztonságra törekvő módszerek segítségével dolgozni a túlélésért, vagy az „unortodoxnak” nevezett, bátrabb gazdaságpolitikán keresztül a korábbinál jobb gazdasági teljesítményt megcélozni a válságot követő időszakra. A merész gazdaságpolitika, amely kéz a kézben járt a gyors ütemű technológiai változásokkal, merőben más hozzáállást követelt az állam részéről – szögezte le.

Bevezették az egykulcsos adórendszert

Magyarországon bevezették az egykulcsos adórendszert

Európa legalacsonyabb adóival,

amelyek kulcsfontosságúak voltak abban, hogy mára Magyarország tudja felmutatni a legnagyobb arányú gazdasági növekedést az Európai Unióban – mondta.

Szijjártó Péter kiemelte: a magyar kormány stratégiai döntést hozott, miszerint folyamatosan csökkenti a munkát terhelő adókat a fizetések emelkedésével párhuzamosan, a digitális korszakba lépve ugyanis a munkáltatók egyre magasabban képzett munkavállalókat alkalmaznak, ami a fizetések növekedését vonja maga után.

Az adópolitika fontossága mellett a miniszter hangsúlyozta a bevezetett duális képzését, azon keresztül ugyanis a vállalatok szerepet kapnak a középiskolai tanterv kidolgozásában is,

a diákok pedig az iskola elvégzésekor versenyképes tudással rendelkezhetnek.

Elindul az 5G-szolgáltatás

Magyarország az ötödik generációs (5G) távközlési rendszer egyik európai központjává kíván előlépni, ennek fontos lépéseként néhány hónappal ezelőtt Budapest belvárosában elindították az 5G szolgáltatást, a brit Vodafone és a kínai Huawei pedig közösen dolgozik

az 5G infrastruktúra teljes magyarországi kiépítésén

- mondta, megjegyezvén, hogy Magyarország nem tesz különbséget nemzetiségi alapon a cégek között, így a Huawei kínai telekommunikációs óriás beruházásait is örömmel fogadja.

A külügyi tárca vezetője kitért a keleti nyitás politikájára, rámutatva: a magyar kormány felismerte, hogy a világgazdasági változásokra

a Kelet legalább akkora hatást gyakorol, mint a Nyugat.

A kormánypolitika eredményeit sorolva megemlítette, hogy Magyarországon tavaly létrejött új munkahelyek 38 százalékát kínai, koreai és japán beruházások teremtették meg, a Bank of China Budapestet választotta regionális központjának helyszínéül, Magyarország az európai uniós tagállamok közül elsőként csatlakozott az Egy övezet, egy út elnevezésű kínai globális gazdasági-infrastrukturális projekthez, továbbá csatlakozott az Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bankhoz.

Mindazonáltal – tette hozzá – míg a magyar kormány tisztában van a globalizáció folyamatával, továbbra is a nemzeti érdeket tartja szem előtt, ennek megfelelően a kedvező adókulcsok mellett arra helyezi a hangsúlyt, hogy jó kapcsolatot ápoljon a világgazdasági változások ütemét diktáló régiókkal.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Közösen lép fel a Liverpool és a Manchester United az angol foci legundorítóbb megnyilvánulása ellen

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút