Létrehozva: 2020.03.12.

Szijjártó Péter: Hét magyar van karanténban külföldön – videó

Egy magyart azért helyeztek karanténba Vietnamban, mert egy koronavírussal fertőzött beteggel utazott. Az Oaklandben kikötött óceánjáró fedélzetén is van két magyar állampolgár, a Maldív-szigeteken pedig további négy magyarról tud a külügy – jelentette be Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtök hajnalban jelentkezett be egy Facebook-videóban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, hogy elmondja, kik azok a magyarok, akik jelenleg karanténintézkedés alatt állnak külföldön, és kik azok, akik már elhagyhatták a koronavírus megfékezésére felállított karantént.

A külgazdasági és külügyminiszter a jó hírekkel kezdte, e szerint a németországi karanténban rekedt jogászhallgatót kiengedték, ahogyan a Japánnál hosszú ideje veszteglő Diamond Princess üdülőhajó fedélzetét is elhagyhatta mindhárom magyar állampolgár.

Szijjártó Péter az új esetek között említette azt a magyart, akit Vietnamban helyeztek karanténba, mert egy fertőzött beteggel utazott. Az Oaklandben kikötött óceánjáró fedélzetén is van két magyar állampolgár, a Maldív-szigeteken pedig további négy magyarról tud a külügy.

Hozzátette, minden külföldi, korlátozás alá vont magyarral felveszik a kapcsolatot, és mindenben segítenek nekik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút