Létrehozva: 2019.12.19.

Szijjártó: az ENSZ szakmányban gyártja a migrációt támogató határozatait

Magyarország, néhány hasonlóan gondolkodó országgal, köztük Lengyelországgal közösen mindent megtesz annak érdekében, hogy az ENSZ globális migrációs csomagja ne válhasson semmifajta hivatkozási alappá a nemzetközi jogban – mondta Szijjártó Péter New Yorkban, felszólalva az ENSZ-közgyűlés emberi jogi kérdésekkel foglalkozó ülésén.

„Bebizonyosodott, amit tavaly mondtunk, azok után, hogy Magyarország, az Egyesült Államok, Lengyelország, Csehország, Izrael és Brazília elutasította a globális migrációs csomag elfogadását az ENSZ-ben. Már akkor világos volt, hogy ami nem ment egyszerre és egészében, arra az ENSZ – az Európai Unió támogatásával – kísérletet tesz részenként” – hangoztatta Szijjártó Péter.

A külügyminiszter szerint amióta tavaly hat ország elutasította a szóban forgó csomag elfogadását, az ENSZ-ben „gyakorlatilag szakmányban gyártják” azokat a határozatokat, amelyek a globális migrációs csomagra és a globális menekültügyi csomagra hivatkoznak, és ezáltal folyamatosan kísérletet tesznek arra, hogy ezt a két csomagot a nemzetközi jog részévé, ott hivatkozási alappá tegyék.

„Magyarország álláspontja egyértelmű: ahogyan a globális migrációs csomag egészében, úgy részeiként sem válhat a nemzetközi jog részévé, nem válhat nemzetközi jogi hivatkozássá” – szögezte le Szijjártó Péter. Felhívta a figyelmet arra, hogy

azok a határozatok, amelyeket most is, az év végén „gyárt” az ENSZ, gyakorlatilag arról szólnak, hogy a határvédelmet relativizálják és emberi jogi kérdéssé tegyék,

holott Magyarország álláspontja egyértelmű: a határvédelem szuverenitási és biztonsági kérdés, és megengedhetetlen a határok megsértése, ennek elősegítése és a határsértők mentegetése. Ezek a határozatok tovább ösztönzik a migrációt, arra buzdítják az embereket, hogy válasszanak egy országot, ahol élni kívánnak, és ahhoz, hogy odajussanak, nyugodtan sértsék meg biztonságos országok tucatjainak határait – fejtette ki.

„Ez számunkra elfogadhatatlan! A nemzetközi jog világosan beszél: ha valakinek el kell menekülnie a hazájából, akkor az első biztonságos országig mehet, ott kell maradnia átmenetileg mindaddig, amíg a hazatérés körülményei nem lesznek adottak. Ehhez képest az ENSZ azt népszerűsíti és segíti elő, hogy azok, akik elmenekülnek a saját hazájukból, vagy valamilyen oknál fogva elhagyják a saját országukat, nyugodtan menjenek el akár a világ másik sarkába” – hangoztatta a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter szerint ez azért elfogadhatatlan, mert a kontrollálatlan tömeges migrációs hullámok nagyon komoly veszélyt és biztonsági kockázatot jelentenek az egész világra, különösen azokra az országokra és térségekre, amelyek tranzitútvonalként szolgálnak a migráció számára.

„Mi Közép-Európában, sajnos, rendelkezünk szomorú tapasztalatokkal, és rendelkezünk figyelmeztető jelekkel is, hiszen jelenleg mintegy százezer illegális bevándorló torlódott fel a Nyugat-Balkánon, és világos, hogy amennyiben ezek az illegális bevándorlók útnak indulnak, akkor ez a terrorszervezetek számára is lehetőség biztosít arra, hogy a szélsőséges ideológiájukat és terroristáikat világszinten és világszerte elterjesszék” – figyelmeztetett Szijjártó Péter az ENSZ-ben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

mindmegette.hu

Nem tudod, mi legyen az ebéd a tavaszi szünetben? Remek menüötleteket ajánlunk a gyerekeknek

magyarnemzet.hu

Rengetegen megnézték Varga Judit megrendítő interjúját

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

Az eget kémlelte a nyugdíjas a Pilisben, aztán leesett az álla

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút

POLITIK

Az oroszok újra Herszont támadják

POLITIK

A brit légierő hat vadászgépe Romániába érkezett