Létrehozva: 2020.05.27.

Szexuális zaklatás, vizsgálatot indítottak az elnök ellen

Szexuálisan zaklatott női focistákat Haiti Labdarúgó-szövetségének elnöke.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) kilencven napra felfüggesztette Yves Jean-Bartot, a haiti szövetség elnökét, aki ellen vizsgálatot indítottak, mert állítólag szexuálisan zaklatott női játékosokat a közép-amerikai ország válogatottjának edzőközpontjában.

Fotó: AFP

A FIFA hétfői közleménye szerint a kilencven napra szóló szankciót a szervezet etikai bizottsága rendelte el, a folyamatban lévő vizsgálat alatt Jean-Bart sem hazai, sem nemzetközi szinten nem vehet részt semmilyen futballhoz kapcsolódó aktivitásban. A haiti szövetség elnökét – aki tagadta a vádakat – a FIFA már hétfőn tájékoztatta a döntésről.

A Jean-Bartot érintő ügyről először áprilisban a brit The Guardian című napilap írt, és az újság információi szerint az elnök a szövetség FIFA-hozzájárulással és -garanciával épült edzőközpontjában zaklatott több női játékost is.

A vádakat az állítólagos áldozatok, azok barátai és családtagjai is megerősítették hozzátéve, hogy Jean-Bart azzal fenyegette a futballistákat, hogy ha nemet mondanak neki, akkor kikerülhetnek a nemzeti válogatott keretéből. Az elnök ugyanakkor azt nyilatkozta a The Guardiannak, hogy nem követett el semmit, szerinte az ügyet azért robbantották ki, hogy instabillá tegyék a haiti szövetséget, valamint az ő elnöki posztját és családi hátterét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút