Létrehozva: 2020.09.10.

Szentkirályi Alexandra: Több száz millió a turizmus támogatására

A kormány összehangolt intézkedéssorozattal segítette a turisztikai ágazatot, és számos lépést tett az itt dolgozó vállalkozások érdekében.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az MTI-nek adott interjút telefonon.

Kifejtette: az elmúlt években a turisztikai szektor a magyar gazdaság húzóágazata volt, komoly hozzáadott értéket nyújtott. A világjárvány márciusi kitörésekor ezért a kormány azonnal és nagyon határozottan lépett annak érdekében, hogy segítse az ágazat talpon maradását – mondta. Kiemelte, hogy adó-, és járulékkedvezményeket jelentettek be, szálláshely fejlesztési támogatásokat nyújtottak, a fesztiválok támogatásáról döntöttek, és kedvezményes hiteleket biztosítottak.

Szentkirályi Alexandra a megtett intézkedések között felsorolta, hogy június 30-ig megszűnt a munkáltatók járulékfizetési kötelezettsége, a munkavállalók járuléka pedig jelentősen csökkent, nem kellett nyugdíjjárulékot fizetni, az egészségbiztosítás díja a törvényi minimumra csökkent. Még érvényben van az az intézkedés, hogy nem lehet felmondani a helyiségbérleti szerződéseket, és a bérleti díjakat sem lehet megemelni.

Hozzátette: az év végéig a kormány felfüggesztette minden magánszemély és vállalkozás a bejelentés napjáig megkötött hiteleinek tőke- és kamatfizetési kötelezettségét, és az idegenforgalmi adót sem kell megfizetni év végéig. A Szép-kártya szociális hozzájárulási adója 4 százalékra csökkent december 31-ig, illetve 450 ezer helyett 800 ezerre emelik a juttatás éves felső összegét a versenyszférában, és 200 ezerről 400 ezerre a költségvetési szférában. A Széchenyi Kártya Program szeptemberben új hitelkonstrukcióval bővült, amely csak a turisztikai szektorban tevékenykedő mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára elérhető.

Fotó: Botár Gergely / MTI

A Széchenyi Turisztikai Kártya segítségével a vállalkozások szabad felhasználású, nulla százalékos kamatozású hitelhez jutnak. Az új konstrukció hitelkerete 100 milliárd forint lesz, a hitel összege nem haladhatja meg a 250 millió forintot. A Magyar Turisztikai Ügynökséggel (MTÜ) közreműködve a kormány a turizmus újraindítása érdekében nem megszorításokat kezdeményezett, hanem a válságból kilábalást adócsökkentéssel és a fejlesztések folytatásával segítette, elérve, hogy a vállalkozások túljussanak ezen a nehéz időszakon.

Hangsúlyozta, hogy a Kisfaludy programból minden fejlesztés hosszú távon tudja a turizmus fejlődését garantálni, ahogy a munkahelyeket is. Ismertetése szerint a programban 150 milliárd forintot biztosítanak a magyarországi szálláshelyek teljeskörű megújítását célzó program utolsó szakaszának megvalósítására. Ebből 85 milliárd forint keret összegű támogatásra pályázhattak a 100 szoba feletti vidéki szállodák építésre, vagy felújításra.

Egy másik, 60 milliárd forintos keretösszeggel kiírt pályázaton a vidéki Magyarország magánszálláshelyei és egyéb szálláshelyei juthattak szobánként 1 millió forintos támogatáshoz – mondta el, hozzátéve: erre a felhívásra csaknem 14 ezer pályázat érkezett 45 milliárd forint támogatási igénnyel. Kitért arra is, hogy megnyílt ötmilliárd forintos keretösszeggel a kempingek és üdülőházak támogatására kiírt pályázat.

A strandfejlesztések is folytatódtak: a program első három ütemében 114 strand újult meg több mint 9 milliárd forintból, a negyedik, augusztusban meghirdetett ütemben pedig a szabadvízi strandok megújulására fordítanak 3 milliárd forintot.

A kormányszóvivő jelezte, hogy a támogatások sokrétűek, a szektor legtöbb szereplőjét segítik. A kormány nemrég döntött arról, hogy további 700 millió forint jut a fesztiválszervezőknek a könnyűzenei fesztiválok életben tartására. A hamarosan megjelenő pályázat pályázónkénti keretösszege 35 millió forint lesz, és a járvány miatt elmaradt vagy jelentősen csökkentett programmal megvalósult, 500 fő feletti könnyűzenei fesztiválok szervezőit támogatja közlése szerint.

Szentkirályi Alexandra szerint a nyári számok már biztatóak: az augusztusi adatok alapján a vidéki Magyarország magára tudott találni, belföldön a tavalyi rekordévhez képest is 300 ezerrel többen nyaraltak, a magyar lakosság harmada pihent valamilyen kereskedelmi szálláshelyen.

A kormányzat minden tőle telhetőt megtett a járványhelyzet miatt nehéz helyzetbe került ágazat érdekében, a fővárosi turizmus talpra állításából mindenkinek ki kell vennie a részét. A fővárosi önkormányzatnak is lassan lépnie kellene a szektor védelme érdekében, „mert eléggé rosszak a számok a fővárosban” – összegezte a kormányszóvivő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút