Létrehozva: 2019.12.01.

Szélsőséges muszlim papok szövetkeztek Párizsban

Párizsban november 18-án megalakult az Imámok Európai Tanácsa – írja a Les Valeurs Actuelles, francia konzervatív hetilap, tudósít az Origo.

Muszlim Testvériség

A Migrációkutató Intézet egyik idei tanulmánya szerint az Egyiptomban alapított Muszlim Testvériség magát mérsékeltnek tünteti ugyan fel, de valójában egyáltalán nem az, hanem a radikális – úgynevezett – politikai iszlám szolgálatában álló, a gyűlöletbeszédet terjesztő szélsőséges imámokat támogatja, terroristákkal is szimpatizál, sőt, esetenként aktívan segít őket.

Az egyik legnagyobb és legszervezettebb, az egész világot behálózó muszlim szervezet alapvető célja az iszlám európai gazdasági, politikai és ideológiai hatalmának megvalósítása. A német titkosszolgálat tavalyi jelentése szerint a Muszlim Testvériség nagyobb veszélyt jelent a demokráciára, mint az al-Kaida vagy az Iszlám Állam terrorszervezetei, nem véletlen, hogy Donald Trump amerikai elnök fontolóra vette a szervezet tiltó listára helyezését.

Az Imámok Európai Tanácsa nem más, mint az Európai Iszlám Szervezetek Szövetségének (FOIE) legújabb fiókszervezete – írja a Les Valeurs Actuelles. Hivatalosan kinyilvánított célja az európai muszlimok érdekvédelme, ugyanakkor a valóságban a Muszlim Testvériség hathatós segítségével szisztematikusan irányítása alá vonja az európai muszlim közösségeket. Árulkodó, hogy a FOIE alá tartozó Európai Fatva és Kutatási Tanács vezetője a szélsőségesen radikális tanokat hirdető, a Muszlim Testvériséghez közel álló Youssef al-Qaradawi imám. A radikális imám ellen nemzetközi körözést adtak ki, 1999-ben örökre kitiltották az Egyesült Államokból, de Nagy-Britanniába és Franciaországba sem utazhat be. A ma 93 éves Quaradawi az egyik legfontosabb kibocsátója az ún. fatváknak, amelyek célja a muszlim szokásjog, a saria magyarázata általában új élethelyzetekben, vagy precedens nélküli egyéb ügyekben.

Christophe Deloire és Christophe Dubois közismert oknyomozó újságírók „Az iszlamisták már itt vannak: Nyomozás egy titkos háborúról„ című könyvükben tényekkel bizonyítják, hogy a radikális iszlám legfontosabb oktatási intézményét mind a mai napig a nemzetközi fundamentalista, radikális muszlim politikai elit finanszírozza. Ezen kívül a radikális tanok terjedésének és a terrorcselekményeknek az összefüggéseire is rámutatnak.

A most megalakult Imámok Európai Tanácsa az Európai Iszlám Szövetség Tanácsának nagyon fontos ideológiai szervezete lesz. Annak a Tanácsnak, amely egyébként már most is nagyon jó kapcsolatot ápol az Európai Unió intézményeivel.

Még mindig sokan mindig illúziókat kergetnek a muszlimokkal kapcsolatban, miközben a valóság és a radikális iszlám hatása alá kerülő terroristák folyamatos veszélyt és fenyegetést jelentenek Európában. Az Imámok Európai Tanácsa azt a veszélyt is magában rejti, hogy a ma még országonként és szinte muszlim közösségenként eltérően értelmezett és hirdetett iszlám vallási tanok olyan egységesítés irányába indulnak el, amelynek alapjai a radikális, szélsőséges vallási előírások és a saria lesznek és az európai társadalomban tovább növekszik a radikális iszlám híveinek és a terrorista merényleteknek a száma.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat