Létrehozva: 2021.03.05.

Székely petíció: a 10. országban is összegyűlt az aláírás

Írországban is sikerült megkapni a kellő számú aláírást, egyre növekszik a kezdeményezés súlya. Ezek után muszáj foglalkoznia az őshonos kisebbségek ügyével az Európai Uniónak!

A székely petíció újabb sikert ért el, kipipálták a 10. országot is! Mint a Ripost megírta, a feltételeket már sikerült teljesíteni, ugyanis korábban összegyűlt a szükséges egymillió aláírás. Február 7-ig kilenc európai uniós államban – Horvátországban, Lettországban, Litvániában, Magyarországon, Romániában, Spanyolországban, Svédországban, Szlovákiában és Szlovéniában – is meglett a kellő számú szignó.

Manno István dublini magyar nagykövetnek és kollégáinak köszönhetően Írországban elképesztő aláíráshullám indult meg. Mindent megtettek, hogy értesítsék a helyi ír szervezeteket az Írdalá.hu kampányunkról, ami sikerült is és rekordidő alatt összegyűlt a szükséges aláírás. A petíció érvényessége és eredményessége már nem kétséges, most az a cél, hogy minél nagyobb nyomatékot kapjon. Az őshonos nemzeti kisebbségekre most felfigyelt Európa. 50 millióan élnek így Európában, mintegy 25 országban. Nemcsak önmagukért, mindannyiukért. Az akció óriási véghajrával ért véget, 9 országban összegyűlt a szükséges aláírás. Most már nem lehet lesöpörni a székely indítványt: a kohéziós forrásokból közvetlenül részesüljenek a kisebbségek, vagyis a csíkiak pénzéről ne Bukaresben, a bilboiakéról pedig ne Madridban döntsenek.

74-ből csak 6-szor sikerült

Az európai polgári kezdeményezésről a Lisszaboni Szerződés rendelkezik. Ha egymillió uniós polgár az aláírásával támogat egy javaslatot, akkor az Európai Bizottságnak jogalkotási javaslatot kell előterjesztenie. Feltétel az is, hogy legalább a tagországok negyedében kell csatlakozni a petícióhoz, az Európa parlamenti képviselők létszámának arányában. Eddig 74 ilyen polgári kezdeményezés volt, de eddig csupán 6 esetben sikerült összegyűjteni a szükséges aláírásokat. A székely petíció lehet a hetedik.
 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Köllő Babett és a lánya közösen költöznek el Amerikába

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Mutatjuk, hol jár a legnagyobb otthonfelújítási támogatás

POLITIK

A csokoládékirály elindul Zelenszkij ellen az ukrán elnökválasztáson

POLITIK

Szexrabszolgaként tartottak, kínoztak meg lányokat a Németországban letartóztatott migránsok

POLITIK

Több tízezer forint plusz pénzt ér ez a hír a nyugdíjasoknak

POLITIK

Magyar Péter tüntetését a gurulódollár-botrány egyik cége szervezte

POLITIK

A Fidesz a valaha volt legerősebb EU-kampányra készül

POLITIK

A britek szerint az oroszok külföldi zsoldosokat toboroznak

POLITIK

A Lánchíd-botrány az elmúlt évek legnagyobb korrupciós ügye