Létrehozva: 2020.02.23.

Székely jelképek az új gyulafehérvári érsek címerében

A nap és hold is szerepel az új gyulafehérvári érsek, Erdély legfőbb lelkipásztorának címerében. Éppen úgy ahogy az a székely zászlón is látható.

Az új főpásztor a fényes beiktatási ünnepségek során beszélt arról, milyen sokszínű a gyulafehérvári egyházmegye, s hangsúlyozta: kultúránkat megőrizve, de a másikét és a másikat tiszteletben tartva együtt kell járnunk közös utunkon. „Járjunk együtt” – ismételte meg többször is a tavalyi romániai pápalátogatás jelmondatát, és hívott mindenkit szeretetteljes együttműködésre.

Kovács Gergely Erdély új lelki főpásztora Kányádi Sándor szavait idézte: olyan jó pásztor akar lenni, aki „megért / s megértet / egy népet / megéltet”. Jézus Krisztus áldozatára utalva választotta püspöki jelmondatának: „Krisztus által, Krisztussal és Krisztusban”. Márton Áron pásztorbotját a kezében tartva hitet tett az ő példájának követése mellett.

Sokakat meglephetett, kit így, kit úgy, hogy Erdély új érseke beemelte érseki címerébe a székelység két alapvető jelképét, a székely zászlón is szereplő napot és a holdat.

A címerhez fűzött magyarázatban szó szerint ezt írták: A Nap és a növekvő félhold szintén kettős jelentést hordoz: Erdély címerében a Nap és a Hold a székely népet, keresztény szimbólumként a felkelő Nap Krisztust, a Hold pedig a Napba öltözött asszonyt (Jel 12,1), vagyis égi Édesanyánkat, Máriát szimbolizálja. Ahogyan Hold a Naptól, úgy Mária is Fiától kapja fényét. A fenyő közepén látható krisztogram Krisztust jelenti, akit a többségében katolikus székelyek szívükben hordanak, és akire teljesen ráhagyatkoznak.

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek is köszöntötte Erdély új főpásztorát a gyulafehérvári székesegyházban tartott szentelési és beiktatási szertartás végén.

Szóba került a magyar nyelv használata is:

„Kedves Gergely Testvérem! A Gondviselés úgy hozta, hogy püspökként hazajöttél Erdélybe a saját néped, a mi népünk körébe. Ennek a közösségnek pedig szomjazik a lelke arra, hogy Krisztus olyan módon, olyan nyelven, olyan emberi stílusban szóljon hozzá, ami a szívéhez a legközelebb áll.

De szóba jött Ferenc pápa egy egész más összefüggésben mondott tanítása is:

”Küldetésed olyan egyházmegyébe szólít, amelyre különösen is érvényes, amit Ferenc pápa Amazóniáról szólva tanít. „Meg kell védeni a térség kulturális gazdagságát.

Erdő Péter bíboros-prímás köszöntésében arról is beszélt, hogy a papnak, és főként a püspöknek az a feladata, hogy átérezze a rá bízott nép örömeit, gondjait, helyzetének nehézségeit és szépségeit, és ugyanakkor képviselje Jézus Krisztust.

A szentelésen Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke, továbbá Potápi Árpád János és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai, illetve egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, valamint Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke is részt vett.

Orbán Viktor levélben köszöntötte az új érseket

„Hálásak vagyunk a gondviselésnek, hogy széles körű tudásával és tapasztalataival mostantól már Erdély hitvalló püspökének egykori őrhelyén, és az általa kijelölt utat szem előtt tartva szolgálhatja az erdélyi katolikusok sokszínű közösségét” – fogalmazott levelében Orbán Viktor.

Kovács Gergely 1968-ban született Kézdivásárhelyen. Teológiai tanulmányait 1987-ben kezdte meg a gyulafehérvári szemináriumban, majd 1990-ben Rómában folytatta. A Collegium Germanicum et Hungaricum növendékeként a Gregoriana és Lateráni pápai egyetemeken tanult. 1993-ban pappá szentelték a gyulafehérvári érsekség számára. Római tanulmányait 1996-ban fejezte be egyházjogi doktorátussal, ezt követően egy évig káplánként dolgozott Marosvásárhelyen. 1997 augusztusától a Kultúra Pápai Tanácsának irodavezetője. Érdekesség, hogy Márton Áront XI. Piusz pápa 81 éve, 1938-ban akárcsak őt ugyancsak december 24-én nevezte ki gyulafehérvári püspökké. Kovács Gergely Márton Áron boldoggá avatási ügyének posztulátora, képviselője. A kinevezett érsek több éven át zarándoklatot szervezett Márton Áron nyomában, hogy a hívek jobban, mélyebben megismerhessék a püspök életútját, életének legfontosabb helyszíneit.  

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Max Verstappen olyat érhet el, mint még soha - az F1-es időmérő élőben

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Ukrán drónok felgyújtottak egy orosz üzemanyag bázist

POLITIK

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

POLITIK

Karácsonyékhoz kerülhettek a hídpénz-botrány lenyúlt milliói

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött