Létrehozva: 2021.10.13.

Századvég: A DK egyértelműen átvette a vezetést a baloldalon

A napjainkban zajló küzdelem legnagyobb nyertese Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció, melynek vezető szerepe a baloldali tömbön belül napjainkra megkérdőjelezhetetlenné vált – adta hírül friss kutatási eredményeit a Századvég.

A korábbi kutatások relatív kiegyensúlyozottságot mutattak a baloldalon, az elmúlt másfél évben azonban ez jelentősen megváltozott, az arányok eltolódtak.

Ennek a folyamatnak egyértelmű nyertese a Demokratikus Koalíció (DK), míg a vesztese az MSZP–Párbeszéd, amely teljesen elveszti jelentőségét

– olvasható a Századvég legfrissebb kutatásában.

A kiadott közlemény szerint

  • a volt miniszterelnök pártját az ellenzékiek 32 százaléka támogatná egy most vasárnap tartandó országgyűlési választáson, míg 2020 januárjában mindössze a 15 százalékuk nyilatkozott így.
  • A Jobbikra az ellenzéki orientációjú választópolgárok 18 százaléka, a Momentum Mozgalomra a 14 százalékuk szavazna. Ez az arány 2020 januárjában a Jobbik esetében 16, a Momentumnál 27 százalék volt.
  • Az MSZP–Párbeszédre a baloldali összefogást támogatók hat százaléka, az LMP-re a négy százalékuk voksolna. Tavaly januárban a szocialista párt kilenc, az LMP öt százalékra számíthatott volna ebben a választói csoportban.
  • Más létező pártot jelenleg a baloldaliak 15 százaléka támogatna.
  • Érdekesség, hogy 2020 elején a Momentum Mozgalom volt a legnépszerűbb erő a baloldali táborban, viszont 2021 őszére a Demokratikus Koalíció a politikai generációváltás ígéretével fellépő Momentumot is jelentősen visszaszorította.

    A számokon túl a Századvég azt is megállapítja, hogy Gyurcsány Ferenc egyszerűen kihasználta pártja személyi, anyagi és szervezeti erőfölényét, és lassan a „szövetség” győztesévé vált. A kutatás szerint a Demokratikus Koalíció által előzetesen megkötött paktumok, az intenzív kampánytevékenységük, illetve a visszaléptetések eredményeként a baloldali előválasztáson Gyurcsány Ferenc jelöltjei győztek a legtöbb egyéni körzetben, továbbá a balliberális oldal számára – a 2022-es országgyűlési választások szempontjából – kedvezőbb körzetek közül a legtöbbet szintén a DK szerezte meg. A Századvég ennek alapján feltételezi, hogy a következő ciklusban a Demokratikus Koalícióé lesz a legnagyobb baloldali frakció az Országgyűlésben, így Gyurcsány egyik legfőbb stratégiai célja – a jelek szerint – teljesülni fog.

    Ugyancsak elgondolkodtató, hogy a DK-n kívüli balliberális erők azáltal, hogy szövetkeznek Gyurcsány Ferenccel, végső soron a saját szavazóbázisuk fokozatos lemorzsolódását idézik elő, miközben hozzájárulnak az exkormányfő visszatéréséhez

    – teszik hozzá.

    A kérdés az, hogy mennyien szavaznának egy most hétvégére kiírt választáson a baloldali koalíció pártjaira. A Századvég szerint a DK a baloldali szimpatizánsok körében egyértelműen 51 százalékot meghaladó támogatásra tenne szert. „Ebben a választói csoportban a Momentum támogatottsága 14, a Jobbiké 11 százalék. Az önbesorolásuk szerint baloldaliak tíz százaléka az MSZP–Párbeszédre, három százalékuk az LMP-re szavazna. Más létező pártot a baloldali megkérdezettek hat százaléka támogatna” – fogalmaz a közlemény.

    Mindez lefordítva annyit jelent, hogy a baloldali szavazóknak nem marad más választásuk, mint a Gyurcsány-pártot támogatni, ugyanis a DK-n kívül a koalíció valamennyi tagja erőtlenné, súlytalanná vált, esélytelenné egy választási győzelemre.

    A Századvég szerint egyértelmű: „A fokozatosan gyengülő balliberális pártokról leszakadó szavazókat tehát sikeresen integrálta a Gyurcsány-párt, amely körülmény előrevetíti, hogy az országgyűlési választásokig hátralévő fél évben a baloldalon vitathatatlanul Gyurcsány Ferenc szava lesz a döntő. Másképpen fogalmazva: a Demokratikus Koalíció egy lépéssel közelebb került a 2010 előtti szocialista politika feltámasztásához.”

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Nyolcéves eltiltást kapott a vb-n ezüstérmes magyar sportoló

    origo.hu

    Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

    metropol.hu

    Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

    vg.hu

    Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

    mindmegette.hu

    Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

    vg.hu

    Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

    origo.hu

    Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

    travelo.hu

    Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

    ripost.hu

    Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

    vg.hu

    Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

    ripost.hu

    „Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

    ripost.hu

    Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    POLITIK

    Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

    POLITIK

    Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

    POLITIK

    Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

    POLITIK

    Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

    POLITIK

    Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

    POLITIK

    Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

    POLITIK

    Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

    POLITIK

    Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat