Létrehozva: 2020.07.09.

Svájcban és Amerikában dugdosta pénzét a szocialista politikus

Simon Gábor ellen még 2014-ben indult nyomozás, amely 2016-ban vádemeléssel zárult. Új fordulatot vett az évek óta zajló eljárás.

Újraindult az a büntetőper, amelyben Simon Gábort, az MSZP volt elnökhelyettesét különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással, hamis magánokirat felhasználásával, valamint közokirat-hamisítással vádolja az ügyészség.

Az elsőfokú eljárást azért kell megismételni, mert változott a bíró személye.

Simon Gábor ellen 2014-ben indult nyomozás, amely 2016-ban vádemeléssel zárult. Az ügyészség szerint a volt politikus 2008 és 2012 között vagyonnyilatkozataiban és adóbevallásaiban jövedelemként csak az országgyűlési képviselői, valamint az államtitkári tisztségéért kapott bevételeit tüntette fel, miközben Svájcban, majd Ausztriában nyitott bankszámláin ismeretlen forrásból származó, több százmillió forintnak megfelelő devizát helyezett el.

Simon Gábor 2008 januárjától a következő év áprilisáig több mint 570 ezer eurót és 160 ezer dollárt helyezett el egy grazi és egy svájci bankban, és ezekről az összegekről ott saját vagyonaként nyilatkozott – tartalmazza a vádirat.

Az is nyilvánosságra került, hogy Simon Gábor egy bissau-guineai útlevéllel Magyarországon is nyitott számlát, amelyen szintén milliók voltak.

A Google térképe szerint az egykori elnöki palota volt azon a címen, amely a volt MSZP-alelnök állandó lakcímeként szerepelt a bissau-guineai útlevelében.

A Bissau-Guinea fővárosában található volt elnöki palota szerepel állandó lakcímként Simon Gábor bissau-guineai útlevelében – írja a Blikk. Legalábbis a Google műholdas térképe az egykori elnöki palotát jelöli a Rua de Bolama 8 cím alatt, amely a Simon Gabriel Derdák névre kiállított útlevélben szerepel.

A Magyar Nemzet akkoriban úgy tudta, hogy, az MSZP politikusai közül nem csupán Simon Gábor szerzett magának bissau-guineai útlevelet.

Felidézték, hogy a Simon-ügyben gyanúsított, „remek MSZP-s kapcsolatokkal rendelkező Welsz Tamás„ ( ő később öngyilkos lett) lakásán a nyomozók tucatnyi afrikai útlevélre bukkantak. Idézték a Népszabadság információját is, amely szerint Welsz Tamás 500 magyarnak intézhetett afrikai útlevelet.

Nem Simon Gábor volt az első szocialista, aki afrikai dokumentumot használt volna az igazságszolgáltatás kikerüléséhez. A terézvárosi ingatlaneladások ügyében bíróság elé került volt VI. kerületi szocialista alpolgármester, Fürst György egy Rolls-Royce Phantom mellett a Közép- afrikai Köztársaság diplomata-útlevelét is birtokolta. Fürst a diplomáciai mentességre hivatkozva akarta kivonni magát a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indított eljárás alól – sikertelenül.

A most újra bíróság elé álló Simon Gábor édesanyja vezetéknevét, de saját fényképét használta föl ahhoz a hamis útlevélhez, amelyet a nyomozók találtak egy magánszemély lakásán. A dokumentumban szerepelő Gábriel D. a Gábriel Derdák rövidítése, Simon Gábor ugyanis édesanyja, Derdák Erzsébet vezetéknevét használta.

Olyan papírokat is találtak a nyomozók, amelyeket a 240 milliós osztrák számla fedősztorijának alátámasztásához készítettek: a pénzt uruguayi eredetű kezelt vagyonként akarták a hatóságok előtt bemutatni. A széfből állítólag több tíz millió forint készpénz is előkerült. Simon Gábor segítőjét egy panamai csalás miatt körözte az Interpol, és az ottani hatóságok már vádat is emeltek ellene. Az ügy lényege, hogy a férfi és két társa Panamában olyan offshore cégeket tette rá a kezét, amelynek valódi tulajdonosai magyar üzletemberek voltak.

A volt MSZP-elnökhelyettes az afrikai állam útlevelével nyittatott bankszámlát egy magyar pénzintézetnél, melyre aztán ismeretlen eredetű pénzt helyezett el – miközben a bukását okozó, osztrák bankban tartott 240 milliónyi „megtakarításával” sem számolt el. A Legfőbb Ügyészség akkor közölte: Simon Gábor egy ausztriai pénzintézetnél nyitott értékpapírszámlára 2008 januárjában 575 ezer eurót, majd 2009 áprilisában további 169 ezer amerikai dollárt helyezett el készpénzben. A számlán tavalyelőtt októberben, akkori árfolyamon, 228 millió forintnyi összeg volt.

A Központi Nyomozó Főügyészség vádirata szerint Simon Gábor rövid idő alatt 267 millió forint bevételt szerzett, amely után nem fizetett szja-t és egészségügyi hozzájárulást, amivel 128 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek. Simon Gábor a 128 millió forintot az ellene indult eljárás kezdetén megtérítette.

A vádhatóság letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozta a volt politikusra, akit hamis magánokirat nyolcrendbeli felhasználásának vétségével, valamint felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással is vádol.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt