Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.02.22.

Borzalmas, mit művelt 6 éves kislányával a sárkeresztúri rém

A sokáig körözés alatt álló R. Ferencből fiatalon előtörtek a pedofil hajlamai. Korábban öt év börtönre ítélték, mert a saját kisöccsével is fajtalankodott.

 

Hat nappal a szökése után elfogták azt a sárkeresztúri férfit, aki ellen a saját hétéves kislánya megrontása miatt adtak ki elfogatóparancsot – értesült a Bors. Ferenc – aki egyébként a közösségi oldalán sátánnak nevezi magát – szombat este váratlanul visszatért a házukhoz. Élettársának köszönhetően pedig szinte azonnal kattant a sárkeresztúri rém csuklóján a bilincs.

Az önmagát sátánnak nevező R. Ferenc, aki meg akarta erőszakolni a kislányát, majd elszökött, szombat este váratlanul visszatért a házukhoz

A családon belül élte ki beteges vágyait

– A lányom a szüleimnél aludt, én a kisfiaimmal tartózkodtam a házunkban, amikor a testvérem távozásakor a kapun kiérve egy óriásit sikított. Sokkot kaptam, amikor a ház előtt megláttam a sötétben Ferencet. Azt állította, hogy a gyerekeknek hozott valamit, ezért engedjem be. Erre én közöltem, hogy nem kell nekik semmi, tűnjön el innen, és hagyjon minket békén. Biciklivel ment el, de gyalog jött vissza, a ruhái nem voltak szakadtak, az elmúlt egy hétben valaki biztosan befogadta – mesélte a fejleményeket a Borsnak tegnap Anita, akivel a közös lányukat akarta Valentin-napon megerőszakolni a férfi. Mint megírtuk, a nő a boltból hazaérve, az ablakon benézve szembesült a szörnyűséggel.

Anita: „Sokkot kaptam, amikor a ház előtt megláttam a sötétben Ferencet” (Fotó:Bors)

Nem akart újra börtönbe kerülni

A legkeresettebb bűnözők 50-es listájára is felkerülő sárkeresztúri rém hazaérve azt mondta, hogy berúgja az ajtót, ha nem engedi be, a háromgyermekes édesanyának így nem maradt más választása, beengedte, amíg a testvére hívta a rendőrséget.

– Olyan ideges voltam, hogy amikor belépett a szobába, nekivágtam a falnak. Aztán próbáltam rábírni, hogy adja fel magát, nincs értelme a menekülésnek. Azt kérdezgette, hogy tényleg börtönbe akarom-e csukatni, s azt hajtogatta, hogy nem csinált semmit. Hiába kérdeztem, hogy hol volt, semmire nem válaszolt – tette hozzá Anita. A rendőrök pár perc alatt ki is érkeztek a házhoz, a 45 éves férfit leteperték, megbilincselték és elszállították. A nő elmondta: már Valentina is tudja, hogy elkapták a perverz apját, aminek az egész család örül.

Nyomasztó időszak vetett véget a rendőrség, a kislány végül megmenekült.

Megkeresésünkre a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság elismerte, hogy szombat este fél kilenckor elfogták és őrizetbe vették a férfit, de további részleteket a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árultak el. Így azt sem tudtuk meg, hogy a férfi hol bujkált.

Saját kisöccsével is perverzkedett a sárkeresztúri rém

A Bors ellátogatott arra a Sárkeresztúrhoz közeli településre is, ahol R. Ferenc édesanyja, Katalin él. Az asszony ugyan több mint tíz éve nem tartja a kapcsolatot a fiával, de a férfi eltűnése óta kétszer is kihallgatták a nyomozók.

Ferenc édesanyja, Katalin egy Sárkeresztúrhoz közeli településen él, az asszony már több mint tíz éve nem tartja a kapcsolatot a fiával (Fotó: Bors)

– Az öccse hatéves lehetett, amikor Ferenc megpróbálta megerőszakolni. Ő még fiatalkorú volt, a tettéért öt év börtönt kapott. Aznap a párommal a városba mentünk, ők pedig ketten maradtak otthon, ő hozta haza az öccsét az óvodából. Amikor hazaérünk, a párom rájuk nyitott, ő pedig az ablakon keresztül elmenekült, de elfogták – magyarázta a Borsnak Katalin. A most 24 éves fiatalembernek az édesanyja szerint mára sikerült túltennie magát a traumán, de sokáig tartott számára a történtek feldolgozása. Úgy tudjuk, Ferenc utoljára tavaly volt börtönben, miután az előző párja a gyerektartás miatt feljelentette. Tőle két fia született. A férfi élettársa lapunknak ezt úgy kommentálta: Ferenc előéletéről csupán annyit tudott, hogy ült börtönben, de neki azt hazudta, hogy kábítószer miatt zárták be. Azt nem is sejtette, hogy a testvérét is megpróbálta megerőszakolni. Erről csak a férfi anyjától hallott a napokban.

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét - kép

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

magyarnemzet.hu

Hiába volt előválasztás Hegyvidéken, a DK keresztbe tesz a Kutyapártnak

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra