Létrehozva: 2020.06.03.

Robbanásveszélyes helyzetet teremt a karantén túltolása

Tömeges lázadásokra számítanak a brit kutatók, ha újra bevezetésre kerülnek a kijárási korlátozások. A járványhelyzet korlátozásait eddig is nehezen tudták betartatni a lakosokkal, ami azonban tovább erősíti a járvány újraéledésének kockázatát.

A Vészhelyzeti Tudományos Tanácsadói Csoport (SAGE) jelentései szerint, komoly valószínűsége van, hogy a korlátozások visszaállításával lázadások törhetnek ki az Egyesült Királyságban. A veszély azért is fennáll, mivel több ország is megkezdte az előkészületeket a koronavírus-járvány egy esetleges második hullámára. A V4NA hírügynökség idézi Clifford Stott professzort, aki arra hívja fel a figyelmet, hogy Kínában például elszabadult a pokol, amikor márciusban Wuhanban lazítottak a kijárási korlátozásokon, de közölték az emberekkel, hogy nem hagyhatják el a várost. Egyes felvételek arról tanúskodnak, hogy a lakosok rendőrautókat gyújtottak fel és tömeglázadást szítottak. Nyilván az Egyesült Királyság és Kína helyzete és felfogása is merőben eltérő, azonban fontos látni, hogy a jelenlegi brit korlátozások ellen is több tüntetést szerveztek, és a SAGE jelentései alapján eddig azért nem történt nagyobb megmozdulás, mert a korlátozások szükségességével az emberek többsége egyet értett. Sajnos azonban csak találgatni lehet, hogy mi történne a korlátozások visszavezetése után. Azonban a friss rendőrségi jelentések erőteljesen mutatják, hogy a britek már a jelenlegi könnyített korlátozásokat sem akarják betartani. Ahogy kisütött a nap a rendőrségi jelentések szerint tömeges szabályszegések kezdődtek országszerte, főleg a strandokon.
A friss szabályozás szerint a korlátozások többnyire csak nagyobb gyülekezések és bulik esetén érvényesek, és a rendőrségnek is azt ajánlja, hogy csak végső esetben lépjen fel bírságokkal. Ken Marsh a Metropolitan rendőrszövetség elnöke a Telegraphnak azt nyilatkozta, nem hiszi, hogy a jelenlegi korlátozások betartathatóak lennének, mivel azok nem elég konkrétak és kollégái főváros-szerte alig győzték felszámolni a tömegrendezvényeket.
„Az emberek azt csinálnak, amit akarnak. A fiatalokat nem érdekli a korlátozás, mert úgy gondolják a koronavírus nem árt nekik”, fogalmazott Marsh.
A brit járványkezelés újabb mellékterméke lett továbbá, hogy oktatási deficit jelent meg az iskolák tanrendjében.
Anne Longfield az Angliáért felelős gyermekügyi biztos hétfőn bejelentette, hogy a gyerekek bár már visszamehetnek az iskolába, nyáron is folytatniuk kell majd tanulmányaikat, hogy ne maradjanak le a tananyaggal. Erre a célra valószínűleg nyári iskolatáborokat fognak kialakítani és felzárkóztató órákat is a hátrányos helyzetű gyermekeknek. A végleges tervet néhány héten belül közlik majd, azonban a tanári szakszervezetek leszögezték, hogy nem támogatnak semmilyen kezdeményezést, ami arra kényszerítené a tanárokat, hogy nyáron is dolgozzanak.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Kiderült, hogy ki lesz a kormánypártok polgármesterjelöltje Salgótarjánban

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat