Létrehozva: 2020.06.22.

Rekordon a fertőzöttek száma a világban, a lakosságnak döntő szerepe lesz a járvány második hullámának megelőzésében

A tengerentúlon a legkritikusabb a helyzet, a fertőzéses esetek száma Észak- és Dél-Amerikában nőtt az elmúlt napon a legnagyobb mértékben.

A lakosságnak döntő szerepe lesz a koronavírus-járvány második hullámának megelőzésében Magyarországon – mondta Vályi-Nagy István, a Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének főigazgatója az M1 aktuális csatorna hétfő délelőtti műsorában.

A főigazgató hangsúlyozta: a világban számos jele van annak, hogy a járvány második hulláma „talán nem lesz elkerülhető”, ezért nagyon fontos, hogy a lakosság továbbra is védekezzen, és az emberek tartsanak egymástól távolságot.

Vályi-Nagy István szólt arról, hogy Magyarország eddig nagyon jól kezelte a járványt. Ehhez pedig az kellett, hogy a kormány és a közegészségügy jól mérte fel, hogyan fog alakulni a járvány.

A főigazgató ismertette: eddig 15 súlyos koronavírusos beteg kapott vérplazma-terápiát, valamennyien olyanok, akiknek „valószínűsíthetően vagy bizonyíthatóan” a vérében is jelen volt a vírus, tehát úgynevezett „keringő vírusfertőzésük” volt. Elmondta: nagyon jó tapasztalataik vannak, 13 ember meggyógyult és már el is hagyhatta a kórházat. Egy nagyon idős beteg ugyan szintén elhagyhatta a kórházat, de később alapbetegségeinek szövődményeibe belehalt, és egy másik súlyos beteget is elveszítettek. Hozzátette: a kezelés egyelőre kísérleti fázisban van, és Magyarországon csak súlyos betegeknél alkalmazzák a terápiát, mert lehetnek mellékhatásai is. Kockázatos a kezelés például azoknál, akiknek eleve súlyos véralvadási rendellenességeik van – mondta, megjegyezve, hogy újabban kiderült, a Covid-19 véralvadási rendellenességet is okoz, amelyet nem mindenkinél vesznek észre. Vályi-Nagy István arról is beszélt: léteznek más kísérleti terápiák is. A koronavírus például ugyan első lépésben légúti fertőzés, de később általános fertőzéssé válik, megjelenik a vérben és megbetegíti a szerveket. Ilyenkor pedig hatásos lehet a szteroidos kezelés, amit Magyarországon is alkalmaznak. Ugyancsak hatékony lehet az interleukin-6 ellenes terápia, ezt már 25 magyar betegnél alkalmazták nagy sikerrel – tette hozzá a főigazgató.

Rekordmértékben nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma a világon az elmúlt 24 órában – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőre virradóra.

Adataik szerint 24 óra leforgása alatt 183 020-szal emelkedett a fertőzöttek száma, ami a legnagyobb napi növekmény a világjárvány kezdete óta. Az eddigi legnagyobb növekedés június 18-án volt, akkor 181 232 új fertőzéses esetet regisztráltak. A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem hétfő reggeli összesítése szerint

világszerte 8 929 394 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 467 676, a gyógyultaké pedig 4 419 735.

 

A WHO szerint a fertőzéses esetek száma Észak- és Dél-Amerikában nőtt az elmúlt napon a legnagyobb mértékben, 116 ezer új esetet regisztráltak. A brazíliai egészségügyi minisztérium helyi idő szerint vasárnap azt közölte, hogy a halálos áldozatok száma az országban már meghaladja az 50 ezret. Az elmúlt 24 órában 641 ember hunyt el, és ezzel a halottak száma már 50 617-re rúg. A fertőzéses esetek száma 17 495-tel nőtt, és ezzel elérte a 1 085 038-at. Az Egyesült Államokban 2 279 879 a fertőzöttek száma, 119 969-en haltak meg, 622 133-an meggyógyultak. Kanadában 103 078 fertőzöttet, 8482 halálos áldozatot és 65 249 gyógyultat tartottak számon.

Spanyolországban 246 272 fertőzöttet, 28 323 halálos áldozatot és 150 376 gyógyultat regisztráltak. Olaszországban a fertőzöttek száma 238 499, a halálos áldozatoké 34 634, és 182 893-an gyógyultak fel a Covid-19-ből.

Franciaországban 197 008 fertőzöttről, 29 643 halálos áldozatról és 74 496 gyógyultról tudni. Németországban 191 272 a fertőzöttek száma, 8895 a halottaké, 174 740-en meggyógyultak.

Oroszországban 583 879-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 8101-re, a gyógyultaké 339 142-re. Az Egyesült Királyságban a fertőzöttek száma 305 803, 42 717-en haltak meg a betegségben, 1319-en gyógyultak ki belőle. Németországban egy húsüzemben alakult ki járvány gócpont, több mint ezren fertőződtek meg.

Észak-Macedóniában már a járvány második hulláma tombol Észak-Macedóniában a szakértők szerint már a koronavírus-járvány második hulláma szedi az áldozatait, a köztársasági elnök úgy véli, ezt el lehetett volna kerülni, ha az egész kormány egységesen áll ki az intézkedések mellett. Az országban 5005-ről 5106-ra emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. Egy nap alatt öten haltak bele a Covid-19 betegség szövődményeibe, és ezzel 238-ra nőtt a halálos áldozatok száma.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Íme a tavasz legfinomabb étele: egyszerű és olcsó alapanyagokból készül a zöldséges lasagne

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül