Létrehozva: 2020.05.26.

Rákos daganat, Izraelt gyalázta a muszlim ünnepen Irán legfőbb vallási vezetője

Khamenei ayatollah uszító beszédében rákos daganatnak nevezte Izrael államot, amelyet gyökerestől el kell pusztítani és teljesen le kell rombolni.

Irán legfőbb vallási vezetője az úgynevezett Quds nap alkalmából beszélt amelyet hagyományosan a ramadán böjt után tartanak meg világszerte. A szó Quds, Jeruzsálem, a szent város arab neve. A muzulmán “Al Quds” nap ünnepének bevezetése eredetileg Khomeini ajatollah nevéhez fűződik, aki az 1979-es iráni forradalom során került a perzsa állam élére. Egymástól távol, mégis ugyanazzal a céllal gyűlnek össze ilyenkor a muzulmán hívők a Ramadán végén tartott Jeruzsálem nap alkalmából Iránban és szerte a világon.

A korábbi években Iránban az eseményen az Iráni Gárda rakétáit is felvonultatták, ez idén a koronavírus járvány miatt elmaradt. A ünnep központi üzenete azonban továbbra is az világszerte, hogy Izraelt a földdel kell egyenlővé tenni.

A német fővárosban 1996-ban rendezték meg először ezt a megmozdulást, és azóta minden évben megtartották annak ellenére, hogy többek között az izraeli kormány – tiltakozását kiváltotta, ám a Németország és Irán között fennálló baráti kapcsolatra való tekintettel minden évben zöld utat kapott a felvonulás. Korábban a város szociáldemokrata színekben megválasztott polgármestere, Michal Müller adta meg a hivatalos engedélyt. Általában azzal védekezett, hogy jogilag védhetetlen lenne a felvonulás betiltása. Idén azonban a Hezbollah terrorszervezet törvényen kívül helyezése átvágta a gordiuszi csomót.

Andreas Geisel belügyminiszter a következő Twitter-üzenetet tette közzé: „Az Al-Quds felvonulás rendezője törölte a megmozdulást erre az évre, így mindannyian megmenekültünk egy gusztustalan antiszemita rendezvénytől. Ez jó hír Berlinnek”. Még tavaly is mintegy ezer ember vett részt a zsidó állam pusztulását követelő megmozduláson.

Khamenei ajatollah beszédében nemcsak rákos tumornak nevezte Izraelt, de hasonló stílusban szidalmazta a zsidó államot felfegyverző, a zsidókat atomfegyverrel ellátó nyugati államokat is. Beszédében több alkalommal a koronavírus járványhoz, valamiféle fertőzéshez hasonlította Izraelt.

A képbe illő fordulat, hogy

iráni hackerek, többnyire nem védett izraeli weboldalak tízezreit támadták meg a napokban, jellemzően úgy, hogy vagy letiltották, vagy fenyegető üzeneteket helyezte el rajtuk.

A szövegek és a belinkelt videók például Tel-Aviv és Izrael pusztulásáról szólnak, más fenyegetések mellett.

Az ilyen jellegű akciókkal foglalkozó izraeli kormányügynökség megerősítette, hogy tömeges támadásról van szó. A szervezet meghozta a szükséges intézkedéseket, egyben mindenkit arra figyelmeztet, hogy ne kattintson a feltört weboldalakra kirakott linkekre.

Az utóbbi időben rendszeresek voltak a kölcsönös támadások, áprilisban iráni hackerek az izraeli vízszolgáltatót próbálták nehéz helyzetbe hozni, pár napja pedig – az amerikai hírszerzés információi szerint – Izrael az iráni Sahid Rajaee kikötő informatikai rendszerében okozott nagyon komoly károkat.

Az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka nemrég ugyancsak Izrael megsemmisítésével fenyegetőzött.

Hosszein Szalami a gárdatisztek egyik teheráni rendezvényén arról beszélt, hogy negyven évvel az iszlám forradalmat követően Iránnak megvan a képessége „a hitvány cionista rezsim megsemmisítésére” – közölte a Gárda Sepahnews nevű internetes oldalán.

„A (forradalom) második fázisában a sötét rezsimet le kell törölni a térképről, s ez többé már nem álom vagy ideál, hanem egy karnyújtásnyira lévő célkitűzés” – mondta Szalami.

Az Izrael-ellenesség az iszlám köztársaság külpolitikájának egyik alappillére az 1979-es forradalom óta. A teheráni vezetés nyíltan támogatja a Hezbollah libanoni síita, valamint a palesztin Hamász és Iszlám Dzsihád terrorszervezeteket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

Dárdai Mártonnal ilyen még nem történt, egyből üzent neki az édesapja

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat