POLITIK

Politikai hátsó szándék a budapesti közlekedési dugók hátterében?

Bár letagadták, de továbbra is tervben van a budapesti dugódíj bevezetése, ami ráadásul éppen azokat érintené komolyabban, akik nem a legmodernebb, drága autókkal járnak – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
címkék:
  • Szerző: RIPOST

 

Évek óta tervben van a dugódíj, mint forgalomcsillapítási eszköz bevezetése Budapesten, számos tanulmány és dokumentum készült a dugódíj bevezetésének vizsgálatáról. A legtöbben azonban úgy gondolják, a dugódíj bevezetése egyértelműen az autósokat bünteti, és főleg a vidékről és az agglomerációból ingázókat sújtaná.

Az elmúlt héten teljesen összeomlott a magyar főváros közlekedése, állandósultak és egész nap kitartanak az óriási dugók. A V4NA brüsszeli informátora szerint

szándékosan időzítették úgy a lezárásokat a városban, hogy hatalmas dugók legyenek. Így készítik elő a dugódíj bevezetését.

Információik szerint álcivilek már szervezik a kampányt, amelynek keretében a dugódíj bevezetését fogják követelni Karácsony Gergelytől, Budapest baloldali főpolgármesterétől. A terv szerint a főpolgármester így arra hivatkozva tudja majd bevezetni a dugódíjat, hogy azt a budapestiek kérték tőle, jegyezte meg a V4NA forrása, aki egyébként kapcsolatban van Jávor Benedekkel, Budapest Főváros Brüsszeli Képviseletének vezetőjével.

Az üggyel kapcsolatban levélben fordultak Jávor Benedekhez és a főpolgármesterhez. Szerették volna megtudni, hogy milyen mértékű dugódíjat terveznek bevezetni, és hogy az mikortól lépne életbe.

Válaszukban provokációnak nevezték, hogy kérdeztek tőlük és letagadták, hogy dugódíj bevezetésére készülnének.

Mint írták: „Az ügyben a forrása hamis, vagy téved, vagy provokál. Így az ebből fakadó kérdésnek álcázott állításai is hamisak, tévesek, céljukat tekintve pedig provokációnak minősülnek, amelyek ennél több reakcióra nem méltóak. Az azonban talán elvárható lenne, hogy cikket tájékozódás után és nem előtte ír a témában.”

Ezt azonban több, a Városháza által elfogadott dokumentum is cáfolja, melyek bárki számára elérhetőek a Fővárosi Önkormányzat honlapján.

Ezek közül az egyik legfontosabb a 2021 márciusában elfogadott „Budapesti Klímastratégia és Fenntartható Energia- és Klíma Akcióterv„. Ekkor Karácsony Gergely a rendkívüli jogrendben egyedül gyakorolta a közgyűlés jogait, így lényegében ő egyedül fogadta el a klímastratégiát, ami így ír a dugódíj bevezetéséről:

”A város egyes részein a személygépjárművek behajtása a forgalom csökkentése és a környezet szennyezésének mérséklése szempontjából feltételekhez köthető. (...) A város közlekedéspolitikai céljainak eléréséhez jelentős eszköz lehet

a kibocsátás-arányos behajtási díj bevezetése is,

amennyiben az megfelelő jogi, társadalmi, gazdasági és infrastrukturális előkészítés eredményeként valósul meg. (...) A BMT [Budapesti Mobilitási Terv] a személyforgalmi behajtási díj bevezetését a 2021-2025 közötti időszakra prognosztizálja. A Hungária gyűrű és a budai 'Nagykörút' által határolt területre való behajtásért 7 és 19 óra között díjat kell fizetni. A behajtási díj bevezetésével együttesen át kell gondolni mind a parkolási-, mind a hozzá tartozó kedvezmény-rendszert is. Az 'Alacsony káros anyag kibocsátású övezetek (LEZ) bevezetése' projekttel összhangban történő megvalósítás esetén a behajtási díj nagyságát részben az autók károsanyag-kibocsátásának mértéke is befolyásolhatja.„

Karácsonyék klímastratégiája tehát behajtási díjról, nem dugódíjról beszél, de a lényege ugyanaz. Ráadásul a kibocsátás-arányos díj azt jelentené, hogy azok, akik nem a legmodernebb, alacsony emissziójú autókkal járnak – mert például nincs pénzük ilyet venni –, többet kellene, hogy fizessenek.

Sőt, a dugódíj, vagy ahogy Karácsonyék nevezik, a ”behajtási díj„ ebben a formában nemcsak azokat sarcolná, akik vidékről vagy az agglomerációból ingáznak be a városba dolgozni, de azokat is, akik csak egyszerűen szeretnének eljutni például színházba.

A dugódíjjal kapcsolatban a kormány részéről Fürjes Balázs, Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár januárban beszélt az ATV-ben.

Mint mondta, a dugódíj

egy rossz eszköz. A kérdés, hogy mi a cél. Abban szerintem mindenki egyetért, hogy a cél az, hogy legyen jobb Budapesten a közlekedés, de ez ne járjon az autósok megbüntetésével.

 

Idén januárban a koronavírus-járvány miatt különleges jogrend volt életben, ezért Fürjes Balázs arra kérte Karácsony Gergely főpolgármestert, aki akkor a közgyűlés jogait egy személyben gyakorolta, húzza ki a dugódíj tervét a BMT-ből. Ez azonban nem történt meg, sőt, a két hónappal később elfogadott klímastratégiában is szerepel, igaz, más néven. Ahogy azt a múlt hétvégén a V4NA megírta, Karácsonyék nem fogják felvállalni a kezdeményező szerepet, hiszen van politikai kockázata. Azt is megírták, hogy erre álcivil szervezeteket dobnak majd, hogy ők indítsák el a társadalmi vitát. Érdekesség, hogy miután nyilvánvalóvá vált, hogy az átgondolatlan lezárások miatt állandósulnak a dugók Budapesten, a Levegő Munkacsoport nevű civil szervezet újra elővette évek óta szorgalmazott ötletét a dugódíj bevezetéséről, és egy hosszú cikkben álltak elő javaslatukkal.

 

címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?