Létrehozva: 2021.09.24.

Pénzgyűjtésbe kezdtek az előválasztás szervezői

Két nappal eltolták a jelenleg is zajló baloldali előválasztást. A szervezők – állításuk szerint – nem bírják eszközzel a meglehetősen nagy érdeklődést, ezért az előválasztást szervező aHang pénzgyűjtésbe kezdett.

Egy pénteki levél tanúsűága szerint az internetes szavazást lebonyolító operátori gárda nagyon szépen bővül, azonban nem tudják ellátni őket eszközökkel.

A szervezők tehát összesen kétmillió forintot szeretnének összegyűjteni az előválasztás zavartalan folytatásához. Tableteket, mobiltelefonokat és mikrofonos fejhallgatókat akarnak vásárolni az összegből.

A baloldal ugyan négy narratívát is lát az előválasztási rendszer leállása mögött, ám már a gyűjtés előtt is voltak arra utaló jelek, hogy hatalmas szervezési problémák állnak az előválasztási rendszer összeomlásának, illetve döcögős működésének hátterében. Az aHang kampányigazgatójának, Hajdú Gergelynek nyilatkozata alapján például kiderült:

az online szavazást lebonyolító „nagyon komoly stáb” hétfőn délelőtt mindössze ötven főből állt, amit néhány órán belül sikerült megduplázni, ugyanakkor aznap így is csupán 4642 szavazó adatait sikerült feldolgozni.

Az viszont nem derült ki, hogy ilyen rövid időn belül hogyan tudták újabb ötven fővel megnövelni a háttérmunkások számát, hiszen köztudott, szombaton még kétezer forintos óradíjért a Szárnyas Fejvadászon próbáltak dolgozókat és elektronikai eszközöket toborozni.

A gyűjtés alapján úgy tűnik, a szükséges eszközöket még mindig nem tudták beszerezni a dolgozóknak.

Közben kiderült, hogy a Párbeszéd vezetői pontosan tudják, hogy hazugság az a baloldali szöveg, miszerint Orbán Viktor miniszterelnök parancsára kínai hekkerek megtámadták a baloldal informatikai rendszerét, és ezért állt az le. Ráadásul a leállást először még egy másik hazugsággal magyarázták, azzal, hogy óriási az érdeklődés. A Párbeszéd vezetőinek zár Facebook-csoportjából származó hozzászólások szerint az történhetett, hogy a Gyurcsány-show felelősei képtelenek volt normálisan megszervezni az úgynevezett „előválasztást„, ezért állt le az informatikai rendszer. És ezt ők maguk is belátják. Erről először az Index írt, de az Origóhoz is eljutottak azok a zárt Facebook-csoportból származó bejegyzések, ami alapján dolgoztak. Ha viszont ezt sem voltak képesek rendesen megszervezni, akkor hogyan tudnának vezetni egy országot? – tette fel a kérdést a portál. Az önkormányzati tapasztalatok alapján kijelenthető: sehogy. Még egyszer: Karácsony Gergely, Gyurcsány kiszemelt jelöltjének a pártjáról van szó, és mások mellett Karácsony társelnöke, Szabó Tímea az, aki ebben a Facebook-csoportban levelezget a többi vezetővel. És ők azok, akik mindezt elismerik – írja cikkében az Origó.

Szeptember 18-án, szombaton kezdődött a Gyurcsány-show legújabb felvonása, amelynek lényege, hogy a bukott miniszterelnök képviselő-jelöltjeit a baloldali választókkal egy fiktív „előválasztás” keretében „kiválasztják”, azt a hamis látszatot keltve ezáltal, mintha számítana a választók véleménye, miközben a Szemlőhegyi-villában már minden előre el van döntve – olvasható az Origón.

Az online „voksolás” reggel indult el, de a délelőtt 10:30 körül kiadott közlemény alapján nem sokkal később már le is állt az informatikai rendszer.

A hírportál szerint az üzemeltetők azt mondták, hogy két órán belül újraindítják, de erre csak két nappal később, hétfőn került sor. Információnk alapján a rendszer mind a mai napig akadozik.

Ezt követően, még szombaton a Gyurcsány-showban részt vevő baloldali pártok kiadtak egy közös közleményt a korábban említett nyilvánvaló hazugsággal, és ezt terjesztették napokon át a baloldali politikusok és sajtóorgánumok, de később kiderült, hogy

az informatikai rendszer már a pénteki, szeptember 17-i tesztelésen megbukott.

A sajtóba utólag kiszivárgott belső információk alapján pénteken összeomlott a rendszer, de ennek ellenére szombaton mégis elindították, hogy aztán ismét összeomoljon.

Az Origó szerint arról van szó, hogy

a baloldal még ezt sem tudta rendesen megszervezni, így felmerül a kérdés: ha egy informatikai rendszert nem tudnak működtetni, akkor mihez kezdenének egy egész országgal?

Ahogy a baloldali vezetésű önkormányzatok tapasztalatából kivehető: minden, amihez hozzáérnek, előbb-utóbb tönkremegy.

Belső informátor az Origónak: Még a baloldal többsége sem hiszi el, amit a politikusaik állítanak a „terheléses támadásról”

Szerda késő délután az Origó szerkesztőségének is eljuttattak több képernyőmentést, amelyek egy baloldali előválasztási Facebook-csoportból származnak. Ezekről először az Index írt. Az informátor ezt a lépést a következőkkel indokolta:

nem tartja helyénvalónak, hogy a magyar politika a nettó hazudozásról szól.

A csoportnak közel háromszáz tagjai van, köztük a Gyurcsány-show levezénylői, aktivisták, illetve egykori választási megfigyelők. Köztük a Párbeszéd vezetői.

A legismertebb tag Szabó Tímea, a Gyurcsány-show miniszterelnök-jelöltjének, Karácsony Gergelynek a párttársa

Ez is érdekelhet

origo.hu

Top 10 csúnya autók, avagy az autótervezés mélypontjai

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

travelo.hu

Ebben a veszprémi községben állítják fel a világ legnagyobb kopjafáját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy, akiket még áprilisban hatalmas szerencse ér

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Orbán Viktor: Június 9-én kell elmondanunk, hogy nem kérünk a háborúból!

POLITIK

Meloni Tunéziában küzd az illegális migráció ellen

POLITIK

Brüsszelben félnek a nemzetállamoktól

POLITIK

Ismét fegyverszállítást sürgetett Ukrajnába a NATO főtitkár

POLITIK

- Ne lőjenek! - mondta Orbán Viktor az újságíróknak