Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.10.29.

Orbán Viktort megválasztották a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnökének

Orbán Viktor miniszterelnököt, a Fidesz elnökét újra megválasztották a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) alelnökének a szervezet Brüsszelben zajló közgyűlésén – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője pénteken.

Az 1961-ben létrehozott jobboldali pártszövetség közösségi oldalán közzétett információk szerint a CDI elnöke továbbra is a kolumbiai Andrés Pastrana, a főtitkár pedig a spanyol Antonio López-Istúriz White.

Az európai miniszterelnökök közül – Orbán Viktoron kívül – Szlovénia kormányfője, Janez Jansa, valamint a horvát miniszterelnök, Andrej Plenkovic tölt be alelnöki pozíciót a konzervatív pártszövetségben.

A tisztújítás mellett a kétnapos brüsszeli tanácskozás másik fontos napirendi pontja az a határozati javaslat, amelyet a Fidesz a szlovén tagpárttal, az SDS-szel közösen a Budapesti Demográfiai Csúcs zárónyilatkozatára építve nyújtott be Európa népesedési helyzetéről.

Ez többek között kiemeli a hagyományos családmodellt megerősítő intézkedések fontosságát, hangsúlyozza, hogy a családpolitikának nemzeti hatáskörben kell maradnia, valamint felhívja a figyelmet arra, hogy a migráció nem lehet a demográfiai problémák kezelésének eszköze.

Kereszténydemokrata Internacionálé (ang. Christian Democrat International, CDI), 1947-ben: Chaudfontaine-ben (Belgium) hozták létre Nouvelles equipes internationales néven a nuygat-európai országok kereszténydemokrata pártjai politikájának összehangolására. Ebből 1961: Santiago de Chilében megalakult a Kereszténydemokrata Világunió (Christian Democratic World Union), amely a →keresztényszociális mozgalmak központjának szerepét tölti be

A szervezet célja a kereszténydemokrata irányzatú pártok nemzetközi. tevékenységének összehangolása és együttműködésének elősegítése, közös elméleti tanulmányok folytatása, a kereszténydemokrácia elveinek propagálása. Politikai továbbképző és vezetőképző tanfolyamokat szervez. Székhelye Brüsszel .

Közös nyilatkozatot írtak alá a családok támogatásáról a részt vevő állam- és kormányfők a IV. Budapesti Demográfiai Csúcson, erre épül a most benyújtott határozati javaslat az Internacionálé plénumán. „Európa demográfiai megújulását, fenntarthatóságát, jövőjét a családok megerősítésében és támogatásában látjuk” – fogalmazott még a Demográfiai Csúcson Orbán Viktor miniszterelnök, Aleksandar Vucic szerb államfő, Andrej Babis cseh miniszterelnök, Janez Jansa szlovén kormányfő és Milorad Dodik, Bosznia-Hercegovina államelnökségének szerb tagja jelenlétében. A dokumentummal elkötelezik magukat, hogy hatékony családpolitikával segítik a gyermekvállalást, a fiatalok családtervezési céljainak megvalósulását, ösztönzik a méltányos béreket, a munkát biztosító munkaalapú gazdaság fejlesztését.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Az orosz hadsereghez csatlakozott, hogy influenszer feleségét megmentse

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra