Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.06.30.

Orbán Viktor: Soha nem voltak még olyan jók a kapcsolatok Magyarország és Szlovákia között, mint most

Magyarország és Szlovákia a nyugat-balkáni bővítés ügyében egy hangszeren játszik, a migráció kérdését ugyanúgy ítélik meg, és a visegrádi együttműködés is mindkét ország számára fontos – mondta Orbán Viktor, miután fogadta Eduard Heger szlovák kormányfőt.

Az elmúlt tíz év mérlegét megvonva, soha nem voltak még olyan jók a kapcsolatok Magyarország és Szlovákia között, mint most – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, miután kedden a Karmelita kolostorban fogadta Eduard Heger szlovák kormányfőt. Orbán Viktor azt hangsúlyozta: Németország és Ausztria után Szlovákia a harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak, 10 milliárd eurót meghaladó forgalommal. Hozzátette: ebben az évben a növekedés már meghaladta a 9 százalékot.

A magyar kormányfő jelezte: Magyarország és Szlovákia a nyugat-balkáni bővítés ügyében egy hangszeren játszik, a migráció kérdését ugyanúgy ítélik meg, és a visegrádi együttműködés is mindkét ország számára fontos.

A kormányfő a két ország közös eredményeit sorolva elmondta: a komáromi hidat már átadták, a Miskolcot Kassával összekötő autópálya hamarosan elkészül, a jövő héten pedig új Ipoly-híd alapkövét teszik le. Kiemelte: 2023-ig hat újabb határátkelési pont jön létre a két ország között.

Arra is a kitért, hogy május óta üzemelnek a két országot összekötő villamosenergia-hálózat elemei, a gázvezetékek is össze vannak kötve egymással, és ennek a kapacitásbővítésén is dolgoznak. Nagy terv, hogy a két ország két fővárosát gyorsvasút kösse össze, úgy hogy ezzel Prágába és Varsóba is el lehessen jutni – tette hozzá.

A nemzeti közösségekre rátérve a kormányfő megerősítette: a Magyarországon élő szlovákok meg fognak kapni minden támogatást, amely a kulturális, oktatási és politikai identitásukhoz szükséges. Hozzátette: a budapesti szlovák kulturális központ kialakításához is nagy összegekkel járulnak hozzá.

Kiemelte: miután ez egy érzékeny kérdés, arra kérte a szlovák miniszterelnököt, hogy ha bármilyen nehézséget lát a magyarországi szlovákok tekintetében, akkor közvetlenül tárgyalják meg ezeket a kérdéseket.

Orbán Viktor megköszönte a szlovák kormányfő „nagyvonalúságát”, hogy hasonló nyitottságot mutat a Szlovákiában élő magyarok ügyében, és reményét fejezte ki, hogy a szlovák és magyar népcsoportok nem elválasztó, hanem összekötő kapcsai lesznek a két nemzetnek. Úgy vélte: most már csak egy kis szerencse kell, és akkor a gazdasági újraindításnál is olyat mutatnak a világnak, amilyet ma még kevesen gondolnak.Hangsúlyozta: most még az oltás a fontos, hiszen a járvány csak azok számára ért véget, akik beoltották magukat. Magyarországon sajnos sokan nem oltatják be magukat, és továbbra is ki vannak téve a kockázatnak – jegyezte meg. A magyar kormányfő reményét fejezte ki, mindkét ország gazdasági újraindítása úgy sikerül, hogy „ismét lesz egy újabb közös sikertörténet”.

A kisebbségek miniszterelnöke is akar lenni

Innovatív és kölcsönös fejlesztések jellemzik a Magyarországot és Szlovákiát is magába foglaló térséget. Ezeket a jövőben is erősíteni kell – mondta Eduard Heger, akit Orbán Viktor kormányfő a Karmelita kolostorban fogadott. A szlovák kormányfő kiemelte az infrastruktúrafejlesztést, azon belül is az energetikai projekteket.Eduard Heger fontos szomszédnak nevezte Magyarországot. Azt mondta, hogy országa minden polgárának, így a kisebbségeknek is miniszterelnöke kíván lenni. Azt szeretném, hogy Szlovákia minden polgára otthon érezze magát az országban – fogalmazott.

A találkozóról képeket töltött fel a magyar miniszterelnök a közösségi oldalára „Isten hozta Szlovákia miniszterelnökét!„ néven. A fotók között még egy olyan is szerepel, melyen Orbán Viktor egy kalapot is felpróbált, íme:

Orbán Viktor a szlovák miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta: Németország és Ausztria után Szlovákia a harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak, 10 milliárd eurót meghaladó forgalommal. Hozzátette: ebben az évben a növekedés már meghaladta a 9 százalékot. A magyar kormányfő jelezte: Magyarország és Szlovákia a nyugat-balkáni bővítés ügyében ”egy hangszeren játszik„, a migráció kérdését ugyanúgy ítélik meg, és a visegrádi együttműködés is mindkét ország számára fontos.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra