Létrehozva: 2019.12.24.

Orbán Viktor: Fizessenek a klímarombolók!

A klímavédelem árát a klímarombolóknak kell megfizetniük – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzetben kedden megjelent karácsonyi interjúban.

Szerző RIPOST

A kormányfő kiemelte: a klímaválság fő felelősei a legnagyobb, leggazdagabb államok és a világ legnagyobb multinacionális vállalatai.

„Nekik kell elsősorban állniuk a számlát, és nem a szegényebb országoknak” – fogalmazott, hozzátéve:

„nem fogadhatjuk el, hogy a klímavédelemre hivatkozva megemeljék az energiahordozók és az élelmiszerek árát, és újra megsarcolják a magyar családokat”.

A klímavédelem ügyéről úgy vélekedett: az nem pártirányultság és nem ideológiai verseny kérdése; a teremtett környezet védelme mindenkinek érdeke, és a keresztény tanítás fontos része is. Álláspontja szerint ehhez a komoly kérdéshez „jobb, ha komolyan közelítünk”; az üres politikai jelszavak inkább ártanak, mint segítenek – mondta.

A CSALÁDTÁMOGATÁS TÚLÉLÉSÜNK ZÁLOGA

A miniszterelnök az interjúban kitért arra is, hogy a családvédelmi akcióterv példátlan támogatásokat kínál a magyar embereknek, és lehetőséget, hogy megtervezzék a jövőjüket.

Hangsúlyozta: a családtámogatás „túlélésünk záloga, mert amelyik nemzet nem képes a biológiai önfenntartásra, az nem képes (...) a kulturális, érzelmi közösségének megőrzésére sem, és el fog tűnni (...)”. Hozzátette: már félmillió ember jutott saját otthonhoz a kormány támogatásával; 2011 és 2019 között összesen 2250 milliárd forintot hagytak a magyar családoknál.

„Ezért van családi és arányos jövedelemadó, kiterjedt otthonteremtési rendszer, ezért támogatjuk a gyermek melletti munka lehetőségét, óvodákat, bölcsődéket építünk, ingyenessé tesszük a tankönyveket, és a rászoruló diákok étkezését is biztosítjuk” – sorolta.

„Ez így együtt Európa legátfogóbb családtámogatási rendszere” – mondta Orbán Viktor, aki szerint oda kellene eljutni, hogy a gyermeket vállalók helyzete már rövid távon is jobb legyen, mint hogyha nem vállaltak volna gyermeket.

A kormányfő egyúttal az újabb családvédelmi intézkedések előfeltételének nevezte, hogy a gazdaságot sikerüljön erős növekedési pályán tartani.

„A magyar gazdaság ma egyre jobban teljesít, de ez a szint nem elegendő további családtámogatási intézkedésekhez” – jelezte.

ÁTFOGÓ GAZDASÁGVÉDELMI AKCIÓTERV KÉSZÜL

Arra a felvetésre, hogy a kormány gazdasági válságtól tart, Orbán Viktor úgy válaszolt: „azt minden értelmes ember tudja”, hogy 2020 nehéz év lesz Európa számára. Vélekedése szerint Brüsszelben két komoly hibát követtek el: az egyik a migránsok beengedése volt, a másik, hogy elrontották az európai gazdaságpolitikát.

Az Európai Unió (EU) versenyképessége folyamatosan romlik, az euróövezet teljesítménye lassul, így a gazdasági növekedés motorja mára Közép-Európa lett. A miniszterelnök a legfontosabb feladatnak a magyar gazdaság eddigi eredményeinek megvédését nevezte, amihez átfogó gazdaságvédelmi akciótervre lesz szükség. Olyan tudás és technológia kell, olyan iparágakra van szükség, amelyek a munkahelyeken túl tartósan képesek magas profitot termelni. Ezért fontos, hogy a világcégek a jövő autóiparát, az elektromos autók gyártását is növekvő arányban telepítik Magyarországra – mondta.

MAGYARORSZÁGRA EGYRE NAGYOBB NYOMÁS NEHEZEDIK

A bevándorlást Európa legfontosabb ügyének nevezte, amely „nemcsak ma, idén vagy jövőre, hanem évtizedeken át” meghatározza az európai politikát és az európai államok kapcsolatrendszerét. A nyugati országokban – folytatta -, ahova beengedték őket, a muszlim népesség évről évre nő, a keresztény pedig csökken.

„Ez olyan folyamat, amelyet megállítani akkor is nehéz feladat lenne, ha volna egyáltalán ilyen szándék. De nincs” – mutatott rá Orbán Viktor. Szavai szerint a bevándorlóországok nem fogadják el, hogy Magyarország nem akar erre az útra lépni, ezért egyre nagyobb nyomást gyakorolnak.

A „természete szerint hullámzó erejű” migrációs nyomás most újra növekszik. Nemcsak a magyar határt őrző katonák, rendőrök tapasztalatai, hanem az EU saját hírszerzése szerint is – ismertette.

Orbán Viktor ezen a ponton hangsúlyozta azt is: ha a magyar határon nem lenne kerítés és nem lennének fegyveresek, akkor újra migránstömegek lennének Magyarországon. Közben Brüsszel kitartóan támadja a határt védő magyar jogszabályokat, „miközben egy fillért sem ad a kerítésünkre”. A miniszterelnök álláspontja szerint nem véletlen, hogy a határvédelem jogi kereteit megalkotó Trócsányi Lászlót a baloldali és liberális pártok nem fogadták el európai biztosnak.

Brüsszel célpontjai azok az államok, amelyek ellenzik a bevándorlást, és megtagadták a migránsok kvóta szerinti elosztását. Magyarország nemzeti alapon álló ország, ahol a népesség keresztény kultúrájú, és ilyen is akar maradni, ezért ellenzi a kabinet a bevándorlást – rögzítette a kormányfő. Kiemelte, hogy a „Soros-hálózat” egész Európát akarja vegyes kultúrájú kontinenssé változtatni, lehetőleg a nemzetállamok felszámolásával.

„Mi azonban arra kaptunk többször megerősített felhatalmazást a magyar választóktól, hogy szembeszálljunk ezzel a tervvel, és ezt is fogjuk tenni. Ők az állkapcsuk erejében hisznek, mi pedig abban, hogy belénk törik a foguk” – hangsúlyozta.

Az új összetételű Európai Bizottsággal kapcsolatban a kormányfő megjegyezte: minden európai intézményt támogatnak, és azokkal együttműködésre törekszenek. „De nekünk Magyarország az első. Ezért nem riadunk vissza a vitáktól sem” – hangoztatta.

LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE HALADNI FOGUNK

A szegénység fölszámolására vonatkozó kérdésre Orbán Viktor úgy reagált: végre „jönnek az első komoly eredmények”. 2010 óta egyharmadára csökkent a súlyos anyagi nélkülözésnek kitett emberek száma; igaz, „még mindig több százezren vannak, de látom azt is, ahogyan lépésről lépésre haladni fogunk”.

Orbán Viktor a karácsonyról azt mondta: „Csatazaj helyett elcsendesedés, feleselés helyett elfogadás és szeretet, fecsegés helyett elmélyülés, profán helyett szent, mennyből az angyal. Ezt várom mindig.”

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

life.hu

Megszólalt II.Erzsébet bizalmasa: így viselkedett a királynő a színfalak mögött

magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Be akarják tiltani a dohányzást a britek

POLITIK

Meloni Tunéziában küzd az illegális migráció ellen

POLITIK

Brüsszelben félnek a nemzetállamoktól

POLITIK

Ismét fegyverszállítást sürgetett Ukrajnába a NATO-főtitkár