Létrehozva: 2019.10.14.

Önkormányzati választások – íme a részletes eredmények

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke kiemelte: bebizonyosodott, hogy továbbra is a Fidesz-KDNP a legerősebb pártszövetség Magyarországon.

A főpolgármester-választást Karácsony Gergely, az ellenzék közös jelöltje nyerte a vasárnapi önkormányzati választásokon; a fővárosi kerületek többségében ellenzéki, a megyei jogú városok többségében viszont kormánypárti jelöltek győztek, és mind a 19 megyei közgyűlésben a Fidesz-KDNP került többségbe.


Fotó: MTI

A választásokat értékelve Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke kiemelte: bebizonyosodott, hogy továbbra is a Fidesz-KDNP a legerősebb pártszövetség Magyarországon.

Hangsúlyozta: az elmúlt kilenc évben a kormánytöbbséget adó politikai erő adta Budapest vezetését is, de ezúttal a fővárosiak úgy döntöttek, hogy most „valami más következik”. Ezt tudomásul vesszük, és

az ország és a Budapesten élők érdekében készen állunk az együttműködésre

– fűzte hozzá.

Orbán Viktor megköszönte a vidéki Magyarország bizalmát, és azt mondta: a jövőben is „számíthatnak ránk”. Közölte: a megyei jogú városokat tekintve 13-ban továbbra is Fidesz-KDNP-többség van, és ami a megyei közgyűléseket illeti, 19 megyéből 19-ben nyertek. Az ötezer lakos feletti települések kategóriájában 147 Fidesz-KDNP-s polgármester lesz, ami a települések több mint felét jelenti – mondta.

A 23 fővárosi kerület közül tizennégyben ellenzéki, kilencben kormánypárti polgármesterjelölt nyert. Tíz kerületben – I., II., III., IV., VI., VII., VIII., IX., XI., XVIII. – a kormánypárti polgármestert ellenzéki váltotta, míg az V., a X., a XII., a XXI., a XXII., a XVI., és a XVII. kerületben maradt a Fidesz-KDNP-s vezetés. A XX. és a XXIII. kerületben a kormánypártok által támogatott független jelölt nyert.

A XIII., a XV. kerületben és a XIX. kerületben ismét ellenzéki lett a polgármester, a XIV. kerületben pedig a főpolgármesteri posztot elnyerő Karácsony Gergely utódja szintén egy ellenzék jelölt lett.A 23 megyei jogú város közül tizenháromban a Fidesz-KDNP által támogatott politikus, tíz helyen pedig az ellenzék jelöltje lesz a polgármester.

Békéscsabát továbbra is az a Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba) vezetheti, akit immár a kormánypártok is támogattak.

Új, ellenzéki polgármestere lesz Dunaújvárosnak, ahol a kormánypárti Cserna Gábort a jelenleg még jobbikos országgyűlési képviselő, Pintér Tamás váltja, akit a Rajta Újváros! Egyesület jelölt.

Egerben szintén a kormánypárti Habis Lászlót válthatja a most még ugyancsak az Jobbik parlamenti frakciójában ülő Mirkóczki Ádám (Egységben a Városért Egyesület). Érdet is elhódította az ellenzéki Csőzik László (LMP-Jobbik-DK-MSZP-CÉL-Momentum-Mindenki Magyarországa-Párbeszéd-Magyar Liberális Párt), ahogy Pécset sem kormánypárti politikus irányítja a jövőben, hanem a Mindenki Pécsért Egyesület jelöltje, Péterffy Attila.

Miskolcon is változás történt, a jövőben Veres Pál (Függetlenek SZIVE-MSZP-Momentum-Párbeszéd-Jobbik-LMP-DK-Mindenki Magyarországa-Velünk a Város) vezetheti, ahogy Szombathelyen is az ellenzéki induló, Nemény András nyert (Éljen Szombathely! Egyesület-Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP-MKKP-Szolidaritás-Mindenki Magyarországa). Ugyancsak változás történt Tatabányán az ottani ellenzéki győzelemmel, amelyet a jövőben Szücsné Posztovics Ilona vezet.

Debrecenben Papp László, Győrben Borkai Zsolt, Kaposváron Szita Károly, Nagykanizsán Balogh László, Nyíregyházán Kovács Ferenc, Sopronban Farkas Ciprián, Szekszárdon Ács Rezső, Székesfehérváron Cser-Palkovics András, Szolnokon Szalay Ferenc, Veszprémben Porga Gyula, Zalaegerszegen pedig Balaicz Zoltán nyerte a polgármester-választást a kormánypártok színeiben; ezeket a városokat eddig is kormánypárti politikusok vezették.

Az ellenzék irányítása alatt marad Szeged (Botka László), Hódmezővásárhely (Márki-Zay Péter) és Salgótarján (Fekete Zsolt).

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút