Létrehozva: 2019.10.21.

Olyan csak ne nácizza le Wass Albertet, aki most a szélsőjobbal masírozik

Olyan ember ne nácizza le Wass Albertet, aki ma éppen a szélsőjobbal masírozik, hogy hatalmat szerezzen – Kelemen Hunor Karácsony Gergely korábbi megszólalásáról mondott nem éppen hízelgő véleményt.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke egy szombati, kolozsvári rendezvény vendége volt, ott került szóba Karácsony Gergely minapi minősítése Wass Albertről, melyben Budapest főpolgármestere lenácizta az Amerikában meghalt erdélyi magyar írót.

A Transindex tudósítása szerint az RMDSZ elnökét a kolozsvári Planetárium kávézóban, a Szájkarate nevű műsorban kérdezték, s itt hangzott el az is, hogy nemrégiben nagyon felbolygatta mind a hazai, mind a magyarországi közvélemény egy jelentős részét, hogy Budapest frissen megválasztott polgármestere, Karácsony Gergely egy újságírói kérdésre “nácinak vagy náci kollaboránsnak” nevezte Wass Albertet.

“Azért mert a román népbíróság háborús bűnösnek nyilvánította, nem lehet messzemenő következtetéseket levonni – mondta Kelemen Hunor. – Az, hogy a Patkányok honfoglalásában zsidóellenes volt, az igaz. Az, hogy Egyesült Államokban élt, és oda nem fogadtak be háborús bűnösöket, azon érdemes elgondolkodni, minthogy azon is, hogy az ország nem adta ki soha Románia kérésére, és azt sem fogadta el, hogy Románia háborús bőnösnek nyilvánította: ez is igaz. Göncz Árpád 1993-ban kitüntette Wass Albertet, márpedig Göncz Árpádot nem úgy ismerjük, mint aki nácikat kitüntet. Voltak olyan nézetei, amelyekkel én messzemenően nem értek egyet, de ha Sztálin mellett állt volna ki, akkor sem értettem volna egyet vele. De innentől odáig, hogy egy csuklómozdulattal lenácizzuk, hosszú út van. Főleg olyan ember ne tegye, aki ma éppen a szélsőjobbal masírozik, hogy hatalmat szerezzen” – mondta Kelemen Hunor.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút