Létrehozva: 2020.10.18.

Olaszországban lekerült a parlamenti napirendről a gendertörvény

Az olasz jobboldal elérte a baloldali kormányerő, a Demokrata Párt (PD) kezdeményezte jogszabály szavazásának leállítását.

Nem tartja elsőrendűnek a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetben az úgynevezett gendertörvény parlamenti elfogadását az olasz jobboldal, amely elérte a baloldali kormányerő Demokrata Párt (PD) kezdeményezte jogszabály szavazásának leállítását – jelentette az olasz sajtó vasárnap.

Mario Adinolfi, a Családok népe (PdF) politikai mozgalom elnöke, aki a Demokrata Párt volt politikusaként állt át a családvédő szervezet élére, nyilatkozatban hangsúlyozta, hogy a törvény parlamenti szavazásának leállítása „az első jelentős győzelemnek” számít. „Az országnak más sürgős problémákkal kell jelenleg szembenéznie: legfontosabbnak a családok segítése számít, hiszen ezek tartják fenn a máskülönben ezer darabra hulló társadalmat. A fiatalokat, időseket, munka nélkül maradtakat, kereskedőket (...) kell segíteni, akiket egyedül a családok által biztosított háló tud megtartani” – hangoztatta Mario Adinolfi. A jobboldali Liga, Olasz Testvérek (FdI) és Hajrá Olaszország (FI) a gendertörvényként ismert jogszabálycsomag október 22-re kitűzött parlamenti szavazásának leállítását sürgette, amire a képviselőház kormánypárti elnöke maga is igent mondott a rendkívüli egészségügyi helyzetre hivatkozva. A törvényt kezdeményező Demokrata Párt főtitkára, Nicola Zingaretti közösségi oldalán úgy reagált, mindent megtesznek a „tiszteletet, egyenlő jogokat és méltóságot biztosító” törvény mielőbbi elfogadása érdekében. A parlament igazságügyi bizottságában nyáron elfogadott törvénytervezetet a PD-képviselő Alessandro Zan, a leszbikusokat, melegeket, biszexuálisokat, transzneműeket tömörítő LGTB-közösség tagja dolgozta ki. A jogcsomag egyebek között a homo- és transzfóbia elleni bűncselekményeket szabályozza, melyekre jelenleg egy 1993-as törvény vonatkozik. A törvényjavaslatot az olasz katolikus püspöki kar (Cei) is bírálta, úgy ítélve meg, hogy a jogszabály a véleménynyilvánítási szabadságot büntetné. Kritikusnak bizonyultak a feminista mozgalmak is a törvényben szereplő „nemi identitás” kifejezés bevezetése miatt, mert az eltörli a biológiai nemeket. Matteo Salvini, a Liga vezetője kifejtette, „mindenki életvitelét tiszteletben tartják, de a gyerekektől el a kezekkel!”. Az Életért és Családért mozgalom tagjainak szombati utcai megmozdulásán Jacopo Coghe alelnök elmondta: „a homofóbia-ellenesség jelszavával egy új, ultravédett kategóriát akarnak létrehozni, miközben a védelem már mindenki számára létezik, és ezzel egy időben a másképpen gondolkodókat sújtják”. „Ha mindannyian egyformák vagyunk, miért kellene egyeseket másokkal szemben még jobban védeni” – kérdezte Coghe. Úgy vélte, a genderideológia „kényszerítésével” az ellentétes véleményt vallók gondolati és tömörülési szabadságát vonják meg.
Fontos könyv a genderkérdésről, magyarul Az Alapjogokért Központ kiadásában jelenhet meg magyar nyelven is Marguerite A. Peeters: Genderőrület – Útmutató a globális mesterterv megértéséhez című könyve. A mű a gender-fogalom megjelenésétől kezdve az ideológia politikára, kultúrára és a társadalomra gyakorolt hatásait elemzi, átfogó képet adva a gender-forradalom globális érzékenyítő propagandájáról. Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója a könyvbemutatón úgy fogalmazott, hogy talán soha nem volt időszerűbb egy ilyen könyv megjelenése. Mivel a genderlobbi egyre nagyobb hatást gyakorol Magyarországra is, és már a gyerekeinket is veszélyezteti érzékenyítő tevékenysége. A Genderőrület nem mesekönyv, hanem egy tudományos mű, mely lerántja a leplet a genderelmélet lopakodó ideológiájáról és annak kritikáját adja. Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője beszédében azt mondta: a könyv azért különös jelentőségű, mert megmutatja a genderelmélet valódi arcát. A társadalmi nemek bevezetését követelők ugyanis fokozatosan érzékenyítik a közvéleményt, először csak a diszkrimináció megszüntetését követelik, majd az egyenlőség nevében a szociális juttatások kiterjesztését, végül pedig az LMBT-életmódot teszik társadalmilag elfogadott, követendő normává. A nyugati társadalmak jogrendszerébe mára már annyira beleette magát ezen progresszív ideológia, hogy a társadalom legalapvetőbb tartópilléreit fenyegeti: a házasságot és a családot.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sokkolta a nézőket, amikor lezuhant egy motoros Győrben, a cirkuszi halálgömbben - fotó

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

life.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Szűz ma igazi nyertes lehet

hirtv.hu

Megfenyegették a HírTV stábját Monfalconéban + videó

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Be akarják tiltani a dohányzást a britek

POLITIK

Meloni Tunéziában küzd az illegális migráció ellen

POLITIK

Brüsszelben félnek a nemzetállamoktól

POLITIK

Ismét fegyverszállítást sürgetett Ukrajnába a NATO-főtitkár