Létrehozva: 2020.02.13.

Nő a migránsveszély, megint a magyar határon próbálkoznak

Megváltozott a migrációs útvonal az utóbbi hetekben, újra Magyarország felé vették az irányt a migránsok – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

Bakondi György közölte: az eddig megszokott útvonal (Bosznia-Horvátország-Szlovénia) helyett a migránsok Szerbián keresztül érkeznek a magyar határra vagy a magyar-szerb-román hármas határra.

„Érdekes módon elég jól beazonosítják azokat a helyszíneket, ahol a legnagyobb sikerre számíthatnak” – fogalmazott, példaként említve a Bács-Kiskun megyei Hercegszántó-Hódunát, ahol nincs határkerítés, mert ott nem lehetett megépíteni.

Fotó: MTI

Hasonló a helyzet a röszkei határátkelőnél, ahol a migránsok megpróbáltak áttörni, hiszen tudták, hogy van egy 3-4 méteres szakasz, ahol nincs kerítés – közölte.

Bakondi György hozzátette, ebből arra lehet következtetni, hogy az embercsempészek is aktívak, és folyamatosan tesztelik – a migránsokkal együtt – a határőrizeti rendszert.

Idén már több mint 4100-an próbálkoztak átjutni a határon, ami jelentős emelkedést jelent a tavalyi év vagy az azt megelőző esztendők adataihoz képest – mondta.

Kitért arra, hogy a migránsok módszerei változatosak: megpróbálják átvágni, átmászni vagy aláásni a kerítést, vagy elrejtőznek különböző járműveken, hogy bejussanak az országba.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így záratták be a konferenciát, ahol Orbán Viktor is felszólalna

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

travelo.hu

Különleges lakóval bővült a budapesti állatkert

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Június 9-én kell elmondanunk, hogy nem kérünk a háborúból!

POLITIK

Brüsszelben tárgyal Orbán Viktor. A tét: háború vagy béke

POLITIK

Mutatjuk, hol jár a legnagyobb otthonfelújítási támogatás

POLITIK

A csokoládékirály elindul Zelenszkij ellen az ukrán elnökválasztáson

POLITIK

Magyar Péter tüntetését a gurulódollár-botrány egyik cége szervezte

POLITIK

A Fidesz a valaha volt legerősebb EU-kampányra készül

POLITIK

A britek szerint az oroszok külföldi zsoldosokat toboroznak

POLITIK

A Lánchíd-botrány az elmúlt évek legnagyobb korrupciós ügye