Létrehozva: 2019.07.09.

Vérlázító, mit tett az erőszakkal vádolt afgán férfi a tárgyaláson

A fiatal vádlottat kedden reggel kísérték be a Fõvárosi Törvényszékre, de nem úgy tûnt, mint aki megbánta volna tettét.

Ma volt annak az afgán férfinak az előkészítő tárgyalása, aki a vád szerint tavaly szeptember elején egy budapesti étteremben megerőszakolt egy fiatal lányt.

A tárgyaláson a %Ripost% munkatársa is részt vett. A vádlott reggel mosolyogva jelent meg, így vitték bilincsben az előkészítő tárgyalására, ahol kiderülhet majd további sorsa.

A Magyarországon menekült státusúként tartózkodó férfi 2018 nyarán két alkalommal is szeméremsértést követett el Budapest VII. kerületében, majd szeptember 9-én hajnalban egy V. kerületi gyorsétterem mosdójában szexuális aktusra kényszerített egy 21 éves nőt. Ezután a támadó azonnal elmenekült a helyszínről, ezért a Budai Központi Kerületi Bíróság nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene. A Budapesti Rendőr-főkapitányság egy külön nyomozócsoportot hozott létre az ügy mielőbbi felgöngyölítésének érdekében, majd szeptember 10-én Ausztriában egy vonaton tartóztatták le a gyanúsítottat.

Ha kíváncsi vagy arra, mi történt a keddi tárgyaláson, a részletekről a Ripost szerdai számában olvashatsz. Keresd az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hogy Milák Kristóf tényleg Ausztráliában készült-e a visszatérésre

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

vg.hu

Budán 315 ezer, Kisteleken 173 ezer forint az öregségi nyugdíj átlaga – térképen az országos rangsor

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben