Létrehozva: 2017.12.19.

Vérlázító dologra derült fény: ezt művelik a veronai tragédia után

Interneten kezdték el árulni a Pizolit Kft buszait. Megdöbbentõ dolgokat találtak.

21 buszt árul az interneten a Pizolit Kft., az a cég, amelynek járműve Verona mel­lett szenvedett balesetet januárban, a budapesti, Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjaival.

A buszba plusz üléseket és pót-üzemanyagtartályt is beszerelhettek engedély nélkül,

így a nyomozás során felvetődött az üze­meltető felelőssége. Ha ezt megállapítják, részt kell venniük a kártérítésben is, így nem mindegy, hogy mekkora vagyona van a cégnek.

21 járművétől akar megválni a Pizolit kft.

Hasonló esetekben zárolni szokták az érintett vállalkozások vagyonát, de ebben az esetben nem történt meg. Az eladó járművek között több olyan is van, amiknél kiegészítő berendezésként plusz üzemanyagtartályokat is listáztak.

A Bors elérte telefonon a Pizolit Kft. vezetőjét, Czakó Tibort, de nem akart nyilatkozni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tízezrek tartják őrült nyomás alatt Marco Rossit

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton

NÍNÓ

Horrorbaleset: összeomlott egy híd, sok autó a vízbe zuhant - Videó