Létrehozva: 2017.10.21.

Vérével mentené meg az elütött lányt a HÉV-vezető!

Borzasztó tragédia történt, küzdenek az orvosok a lány életéért! A vezetõ is igyekszik mindent megtenni azért, hogy Virág meggyógyuljon!

Hosszú ideig küzdöttek az orvosok Virág életéért, akit csütörtök reggel elütött a HÉV Kistarcsán. Az első hírek szerint sikerült megmenteni a lábát, de sok vérre volt-van szüksége. Testvére és a közeli barátok a Facebookon kérték, hogy aki tud, segítsen, adjon vért Virágnak. A Bors úgy tudja: így tesz a sofőr is, aki a szerelvényt vezette.

"A baleset óta sokkos állapotban van, de úgy gondolom, hogy ez érthető" – mondta a lapnak a sofőr közeli barátja.

"Folyamatosan a történtek pörögnek a szemei előtt, és a lányért aggódik. Ezért gondolt arra, hogy vért nagyon szívesen adna neki, ha azzal megmenti az életét. Találkozni azonban még nem szeretne Virággal, mert kellemetlenül érezné magát. Úgyhogy az egyik kijelölt helyre készül, hogy irányított véradással juttassa el a vérét a kórházba. Szeretné, hogy a lány meggyógyuljon, és a tragédia csak rossz emlék maradjon" - mondta a vezető ismerőse.

A sofőrnek ez már nem az első balesete, de a legbrutálisabb, amiből na­gyon nehezen fog tudni lelkileg felépülni.

Elérték Virág egyik barátnőjét is.

"Egyelőre csak azt közölték velünk az iskolában, hogy jól reagált a műtét utáni ébresztésre. Azt mondták, hogy túl van a kritikus állapoton. Művészeti iskolába járunk Budapestre, minden diákot megrázott a baleset" - mondta a lány.

A diáklánynak értesüléseink szerint súlyos fej- és gerincsérülése van, a lábát is elkapta a szerelvény, amit korrigáló műtéttel próbáltak helyreállítani.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton