Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.06.22.

Véres késelés Budapesten: barátnőjébe döfte a pengét Berta

A nõ egy férfi miatt, féltékenységbõl rántotta elõ a kést.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2019. június 19-én délben érkezett bejelentés, hogy a VIII. kerület Kőris utca és Illés utca kereszteződésénél egy nőt megkéseltek - áll a rendőrség honlapján.

A kerületi járőrök perceken belül több egységgel a helyszínre érkeztek, ahol kiderült, hogy két nő először összevitatkozott, majd verekedtek, és amikor az idősebb nő menekülni próbált, a másik nő egy késsel többször hátba szúrta.

A rendőrök rövid időn belül azonosították a támadót, a 44 éves budapesti K. Bertát, akit egy józsefvárosi társasház folyosóján elfogtak.  A helyszínen kiderült, hogy a két gyerekkori barátnő egy férfi miatt veszett össze. A rendőrök a helyszín közelében megtalálták az elkövetés eszközeként használt kést is, amit K. Berta menekülésekor egy szemeteskukába dobott.

A rendőrök K. Bertát kihallgatták súlyos testi sértés és felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt, a nő mindent beismert. A nyomozók őrizetbe vették és indítványozták előzetes letartóztatását.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Szoboszlaiék utolsó esélye jön: így búcsúzhat szépen Klopptól a Liverpool

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége