Létrehozva: 2019.08.03.

Vádat emeltek Portik ellen: megszólalt a meglőtt áldozat

Az azóta lebontott ügetõpályán történt 1996-os leszámolás óriási port kavart, a 90-es évek egyik legnagyobb bûntényeként emlegették. Lakatos Csaba most nyilatkozott a Ripostnak.

Pénteken emelt vádat Portik Tamással szemben az ügetői merénylet ügyében a Fővárosi Főügyészség felbujtóként, előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés kísérlete miatt.

Az azóta lebontott ügetőpályán történt 1996-os leszámolás óriási port kavart, a 90-es évek egyik legnagyobb bűntényeként emlegették. Bár Lakatos Csabának még mindig nem mondták meg, miért akartak vele végezni, abban biztos, hogy Portik egy magánéleti dolog miatt adott megbízást a merényletre.

Négy lövés dördült el 1996. november 13-án az azóta lebontott ügetőpályánál. A célpont Lakatos Csaba, többszörös bajnok ügetőhajtó volt, akinek likvidálására Portik Tamás adott megbízást Tanyi Györgynek. A tettes négy célzott lövést adott le a Fiumei úti Sírkert egyik épületének tetejéről a pályán tartózkodó hajtóra. A férfit három golyó talált el: egy a nyakán, egy az ágyéki csigolyája mellett, egy pedig a bal combjánál, életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. Tanyit előre kitervelten elkövetett emberölés kísérlete miatt tavaly januárban 11 év fegyházra ítélték, az ügyészség pedig péntek reggel emelt vádat Portik ellen a Lakatos-merénylet miatt. Igaz, Lakatos erről már rég tudott. A %RIPOST% megkereste a sportembert, aki nyilatkozott élete legsötétebb fejezetéről.

Portik  bek.phatja

- mondta indulatosan lapunknak Lakatos.

„Örülök a vádemelésnek, igaz, a hétköznapjaimat már nem befolyásolja, hogy meg akartak ölni, igyekszem nem gondolni erre. Persze sok jót nem tudok elmondani Portikról, azok után, amit tett, de remélem, végre megkapja a sorstól, amit megérdemel" – tette hozzá a férfi, aki reméli: az őszi tárgyaláson Portik végre a szemébe mondja, hogy mi is volt a pontos indítéka.

Lakatos bővebb nyilatkozatát, valamint a további részleteket a %RIPOST% szombati számában találod!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő dolog derült ki Deutsch Anita és Kinizsi Ottó házasságáról – videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Újra szól a hatlövetű: jó híreket hozott Orbán Viktor + videó

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak