Létrehozva: 2021.03.04.

Vádat emeltek a feleségével erőszakoskodó volt rendőrtiszt ellen

Szidta, üldözte, zaklatta a feleségét egy 48 éves volt rendőrtiszt, majd végül halálosan meg is fenyegette. Letartóztatásakor hivatásos szolgálati jogviszonyát a rendőrség méltatlanság miatt megszüntette.

Vádat emeltek egy 48 éves volt rendőrtiszt ellen, aki feleségére támadt.

A vádirat külön kiemeli, hogy a volt rendőrtiszt italozó életmódot folytatott, eleinte csak rendszeresen szidalmazta, megalázó megjegyzésekkel illette, bántalmazta a feleségét, majd tavaly márciusban pedig már fizikailag is: erőszakosan ki akarta venni – az általa korábban már megrongált – telefont felesége kezéből, majd az udvaron üldözte, és megpróbálta megszerezni tőle a közös bankszámlához tartozó bankkártyát is, a nő laptopját pedig eldobta.

Vádat emeltek a volt rendőrtiszt ellen. Képünk illusztráció

Felesége ezután a fiához költözött, de a férfi nem hagyta abba a fenyegetéseket, közölte hogy rájuk gyújtja a házat, majd a feleségét a hajánál fogva húzza haza. Utána a nő fiának lakattal lezárt lemezkapuját gépkocsijával betörte, behajtott az udvarra, majd a felesége ajtaján dörömbölt, utána pedig telefonon azt mondta: másnap baltával és teherautóval fog visszamenni.

Ez volt az a pont, amikor a feleségével erőszakoskodó volt rendőrtisztet őrizetbe vették, majd letartóztatásba került. Letartóztatásakor hivatásos szolgálati jogviszonyát a rendőrség méltatlanság miatt megszüntette. Most zaklatás bűntette, folytatólagosan elkövetett kapcsolati erőszak vétsége és magánlaksértés vétsége miatt emeltek vádat ellene a Mátészalkai Járásbíróságon. Szabadlábon védekezhet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas véget ért Rafael Nadal visszatérése

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

mandiner.hu

A székelyek Mongóliából származnak, a hunokkal érkeztek a Kárpát-medencébe – török nyelvész a Mandinernek

metropol.hu

Őrjöngenek a magyarok, megjósolták Szoboszlaiék Eb-teljesítményét – Videó

mandiner.hu

Egész Európa arról beszél, mi történt Brüsszelben

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben

NÍNÓ

Tragédia: nem tudták megmenteni a gyalogost, miután nekicsapódott egy autó