Létrehozva: 2018.03.02.

Újabb részletek a tatabányai kettős gyilkos tini ügyéről

Sanyarú gyerekkora befolyásolhatta késõbbi tetteit, édesanyja is megszólalt. Megrázó részletekre derült fény.

Újabb tanúk és szakértők meghallgatásával folytatódott a két hajléktalan kegyetlen megölésével és kifosztásával vádolt tatabányai kamasz tárgyalása.

Mint azt megírtuk, a fiatal kegyetlenül agyonvert két hajléktalant 2017 áprilisában a megyeszékhelyen. M. Apolló csütörtökön nem akart vallomást tenni. A kiskorától problémás, néhány éve állami gondozásba való felvételét is kérő fiú korábbi vallomásaiból a bíró idézett: anyja egyszer szíjat hasított a hátából, mert kikészített egy tanárnőt. Most azért ül a vádlottak padján, hogy eldőljön: 15 évet vagy kevesebbet kap azért, mert különös kegyetlenséggel megölt és kifosztott két hajléktalant.

Korábbi információik szerint legfeljebb 10 évet kaphat, de az ügyvédje szerint 15 év a maximum, mert nem csak az emberöléssel, hanem kifosztással is vádolják - írja a Kemma. Hogy végül mekkora büntetést is kap, a tragikus éjszaka részleteinek tisztázása után derülhet ki.

Pszichológus és elmeorvos elemezte, hogy milyen érzelmi, szellemi háttérrel is rendelkezik Apolló, illetve hogy milyen tényezők alakították, alakíthatták személyiségét. Kiderült, hogy cselekedeteit képes felismerni és ennek megfelelően viselkedni, ugyanakkor az őt érzelmileg súlyosan elhanyagoló környezet befolyásolta személyiségfejlődését, szeretetkapcsolatai pedig defektusosak voltak, míg indulati kontrollja gyenge. A támadások motivációinál szóba került az elfojtott feszültség.

Egy tanú arra is kitért, hogy a fiút speciális suliba járatták, de ott nem érezte jól magát. Ki is akarták mozdítani a speciális iskolából, mert Apolló sokat panaszkodott.

Az anya is tanúvallomást tett: azt állítja, hogy több hajléktalan is azt mondta neki, hogy tudják, nem Apolló ölt. Hozzátette, egy fiútól kapott anno két adatlapot, két agresszív fiatalról, akikkel a fia barátkozott, de nem emlékszik, kik voltak azok.

A Reguly Antal téri áldozatáról és aztán a Győri útiról például így beszélt korábbi vallomásában Apolló:

"El akartam küldeni, mert magánterületen volt. A férfi azt mondta, nem érdekli, agresszív volt, anyázott. Elráncigáltam onnan… A férfi védekezett is, meg nem is… A férfitől elvettem egy pár cipőt, azt nem észleltem, hogy lekerült a lábáról. Csukva volt a szeme, de megnéztem a mellkasát, és lélegzett, mindkettő férfinek fel volt dagadva az arca. Azt nem tudom, hogy a vörös az vér volt, vagy az arca….”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kigyulladt pályával és nagy szenvedésekkel tért vissza az F1 Kínai Nagydíj

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

ripost.hu

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen