Létrehozva: 2021.05.22.

Agyára mentek, gyerekek bántak el a fegyveres túszejtővel

Fegyveres férfi szállt fel egy amerikai iskolabuszra, ahol túszult ejtette a 18 kisiskolást és a buszsofőrt.

Egy fegyveres túszul ejtett 18 kisiskolást egy amerikai iskolabuszon, ám a gyerekek addig nyaggatták őt a kérdéseikkel, hogy néhány kilométer megtétele után inkább leszállt a buszrólírja a Daily Mail.

Az eset a dél-karolinai Columbiában történt, és a buszsofőr számolt be róla.

„A gyerekek megkérdezték tőle, hogy katona volt-e?. Erre azt válaszolta, igen. Aztán azt kérdezték, miért csinálja ezt? Erre nem tudott válaszolni. Azt is megkérdezték, hogy bántani akarja-e őket? Erre nemmel felelt. Majd felmerült bennük, hogy mi lesz velem, megkérdezték, bántani fogja a buszsofőrünket? Azt mondta, nem. Záporoztak a kérdések, folyamatosan nyomták a gyerekek. A fegyveres végül megunta, azt mondta, elég volt, állítsam meg a buszt, mert inkább leszáll.”

A buszsofőr hozzátette, a gyerekek bátran viselkedtek, és senkinek sem esett bántódása. A fegyveres férfit még aznap elfogták, kiderült, hogy a puskája nem volt megtöltve, 19 rendbeli emberrablással vádolják.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

travelo.hu

Magyar gin nyert aranyérmet neves nemzetközi versenyen

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

NÍNÓ

„Ő volt az életünk fénye” – Át akart kelni az úton, halálra gázolták az 5 évest

NÍNÓ

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség