NÍNÓ

Túszdráma egy dunántúli erdőben, a rendőrség avatkozott közbe

Hétvégi házba zártak egy nőt, a rendőrök tudták csak kimenekíteni. Csoda, hogy nagyobb baj nem történt!
  • Szerző: RIPOST

Egy részeg szombathelyi férfi egy napig tartott fogva egy nőt akarata ellenére a helyi erdőben, egy kis házban. A férfi a hajánál fogva behúzta a telekre áldozatát, majd a házba zárta. Annak ellenére sem engedte el, hogy a nő többször is el akart menni.

A vádlott a sértettet többször meg is verte, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket okozott ezzel. Még a ház berendezését is összetörte, a nő mobiljával együtt. A foglyot végül a rendőrség szabadította ki. Mindez 2016 novemberében történt, az ügyészség pedig most vádat emelt a férfivel szemben, akire börtönbüntetés kiszabását indítványozták, - számolt be a nyugat.hu.