Létrehozva: 2016.08.10.

Több liter ginát adott el anya és fia Budapesten

Késõbb kokain és gázriasztó fegyver is elõkerült egy házkutatás során.

A rendőrök elfogtak egy tiszafüredi fiút és anyját, valamint egy kispesti párt, akik kábítószerrel kereskedtek.

 

A tiszafüredi férfi és édesanyja 2016. augusztus 8-án Budapesten a XIX. kerületben járt, a Vas Gereben utcában álltak meg, amikor egy másik autóval leparkolt melléjük a budapesti R. Mária. Az egyik csomagtartóból a másikba egy flakont tettek át, majd a budapesti nő elhajtott. A rendőrök ezután igazoltatták a tiszafüredieket, B. Lászlót és P. Katalint. Autójuk utasterét és csomagtartóját átvizsgálva flakonokban összesen 12 liter, valamint egy üvegcsében további 15 milliliter színtelen, kábító hatású folyadékot, valószínűleg Ginát találtak és foglaltak le.

A kispesti nyomozók néhány órával később Kossuth utcai háza előtt elfogták R. Máriát és élettársát. A nőnél a házkutatáskor két liter, B. Lászlótól vásárolt Ginát, 1,72 gramm kokaint, valamint két gázriasztó fegyvert találtak és foglaltak le.

A kihallgatások után a rendőrök B. Lászlót őrizetbe vették, a további három személy szabadlábon védekezik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

mandiner.hu

Feljelentést tettek Varga Judit drámai interjúja után

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton

NÍNÓ

Horrorbaleset: összeomlott egy híd, sok autó a vízbe zuhant - Videó

NÍNÓ

Borzalom Tolna vármegyében: halálra szúrta volt feleségét egy férfi