Létrehozva: 2019.03.12.

Terrorcselekményért ítélték el a Teréz körúti robbantót - botrány a tárgyalóban

Életfogytiglani fegyházra ítélte a két rendõrt életveszélyesen megsebesítõ Teréz körúti robbantás vádlottját többszörösen minõsített emberölés és terrorcselekmény miatt a Fõvárosi Ítélõtábla a ma kihirdetett másodfokú, jogerõs ítéletében.

Botrányt csinált a tárgyalóteremben a Teréz körúti robbantó egyik védelmezője, mert zavarta a sajtó jelenléte. A nő magából kikelve üvöltözött, amíg a bíró rendre nem utasította. Csak akkor hallgatott el, amikor a bíró megfenyegette, hogy kivezetteti a tárgyalóteremből, ha nem hallgat el.

A tettes megint távol maradt a saját tárgyalásáról, csak az édesapja

jelent  meg. A bíróság megváltoztatta az elsőfokú ítéletet:  25 év  helyett a leghamarabb 30 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra az elítélt. Vagyis közel hatvanévesen sétálhat ki leghamarabb a börtönből.

Az eljárás adatai szerint a huszonéves férfi 2016. szeptember 24-én késő este Budapesten, a Teréz körúton egy általa készített és működésbe hozott pokolgéppel életveszélyesen megsebesített két rendőrt azért, hogy megszerezze fegyvereiket. Az előzetes letartóztatásban lévő férfi a nyomozás során beismerő vallomást tett. Az elsőfokú tárgyalásokon kezdetben tagadott, majd egyre zavartabban viselkedett, és az elsőfokú ítélet kihirdetésén, illetve a táblabíróságon már nem jelent meg.

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton

NÍNÓ

Horrorbaleset: összeomlott egy híd, sok autó a vízbe zuhant - Videó