NÍNÓ

Szörnyű baleset: Mellkason lőtte öccsét a magyar kislány

A Bács-Kiskun Megyei Kórházból 2019. június 17-én 23 óra 47 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy kiskunfélegyházi nő lőtt sérüléssel vitte fiát az egészségügyi intézménybe.
címkék:
  • Szerző: Doris

Az eljárás során kiderült, hogy az egyik kiskunfélegyházi tanyában egy kislány a nagyapja légfegyverével játszott, eközben véletlenül meghúzta az elsütőbillentyűt, és mellkason lőtte 12 éves öccsét, aki – az igazságügyi orvosszakértő véleménye szerint – életveszélyes sérülést szenvedett – áll a police.hu-n.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: Police.hu

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki a 15 éves lányt gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt.

A kiskunfélegyházi fiatalkorú ügyében a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban átadták a megyei főügyészségnek.

A fegyver tulajdonosával szemben szabálysértési eljárást indított a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Alosztálya, mivel lőfegyverrel kapcsolatos szabálysértést követett el a férfi azzal, hogy a tárolási szabályokat megszegte. A szabálysértés elkövetése miatt a rendőrség pénzbírságot szabott ki, amit a férfi be is fizetett.

Ripost előfizetés banner

címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?