Létrehozva: 2015.08.04.

Szobatársai mellett lett öngyilkos egy férfi az ajkai kórházban

Hétfõre virradóan ölte meg magát a súlyosan beteg, idõs férfi. Pedig úgy tudják, már annyi ereje sem volt, hogy felüljön az ágyban.

Nem először kísérelte meg az öngyilkosságot az ajkai kórházban az az idős férfi, akinek vasárnapról hétfőre virradóan sajnos sikerült is. A belgyógyászaton fekvő súlyos beteg  korábban többször hangoztatta, hogy gyógyíthatatlan baja miatt nem szeretne tovább élni, egy ízben egy életlen borotvával próbált meg véget vetni az életének. Ezúttal azonban más módszert választott: az ágy végére kötött kapaszkodót tekerte a nyakára, így gurult le az ágyról.

Gyanús körülmények?

A bácsi közvetlen hozzátartozóit először csak a halálesetről tájékoztatták, amikor azonban beértek a kórházba intézkedni, akkor árulták el nekik, hogy nagybátyjuk önkezével vetett véget életének. De közben arról is szó esik, hogy a súlyos beteg férfinak már jártányi ereje sem volt, segítség nélkül felülni sem tudott ágyában.

Az omegahirek.hu úgy tudja, az osztály illetékesei azt sem várták meg, hogy a rendőrség átvizsgálja a kórtermet, mire az egyenruhások kiértek, a lefertőtlenített ágyban már másik beteg feküdt. A kórház és a rendőrség egyelőre nem adott további tájékoztatást az ügyben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

life.hu

Íme, azok a csillagjegyek, akik kiváló anyává válnak

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 28.: Mély és nagyon erős érzések járnak át csütörtökön

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton