Létrehozva: 2021.04.20.

Hátborzongató gyilkosság Borsodban: Brutális módon fojtotta meg kétéves öccsét a kamasz fiú

Féltékenységből megölte kistestvérét egy fiú, most vádat emeltek ellene – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.

Vádat emeltek egy kamasz fiú ellen, mert féltékenységből szennyvízaknába fojtotta kétéves öccsét – közölte az MTI. A vádlott édesanyjával, az ő élettársával, valamint hat kiskorú testvérével élt együtt Taktaharkány egyik családi házában.

Az akkor 13 éves vádlott 2019 áprilisában a testvéreivel és unokatestvéreivel játszott, szülői felügyelet nélkül. Velük volt a fiú kétéves öccse is, akire féltékeny volt, mert úgy érezte, róla jobban gondoskodnak, őt pedig elhanyagolják.

Figyelem, felkavaró részletek következnek, csak erős idegzetűeknek!

Fotó: pixabay

A vádlott az udvaron lévő szennyvízakna fedelét levette, és a fekáliával megtelt derítőbe dobta a kisfiút. A tetőt visszarakta, rátett egy követ is, majd anélkül, hogy bárkinek szólt volna, bement a lakásba. Az eltűnt gyereket több óra múlva kezdte keresni a család, és miután a cipőjét az akna mellett meglátták, átkutatták a szennyvíztárolót is, amelyben megtalálták a holttestét.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő fiatalkorú vádlott javítóintézeti nevelését indítványozta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

mandiner.hu

Brüsszeli öngól! Nem tudom helyeselni, hogy félbeszakították Brüsszelben Orbán Viktorék rendezvényét

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

3 és 6 éves kisfiai végignézték a magyar családapa kegyetlen halálát

NÍNÓ

Levegő után kapkodva állt meg az iskola lépcsőjénél egy magyar diáklány, majd jött a dráma

NÍNÓ

Megbénult a forgalom Budapesten, nagy a baj a hídon

NÍNÓ

Nem tudták megmenteni, csecsemőt hagyott hátra az elhunyt apuka - Videó!

NÍNÓ

Megrázó fotó a balesetről, tetejére borult autójában rekedt a sofőr

NÍNÓ

Figyelmeztet a rendőrség, ez az új átverés terjed!

NÍNÓ

Rendőrségi akció Budapesten, ők fosztották ki a luxusüzletet Terézvárosban

NÍNÓ

Brutális a dugó a Budapest felé vezető főúton, baleset történt