Létrehozva: 2020.01.09.

Borzalmas tragédia: nagykanizsai családdal végzett a szén-monoxid

Vélhetően hétfő este hunyt el a háromtagú család: az édesapa és kétéves kislányuk az egyik szobában, míg az édesanya a fürdőkádban lelte halálát.

Szörnyű tragédia rázta meg Nagykanizsa egyik kertvárosi részét. A rendezett családi házban hétfő este hárman hunytak el: egy fiatal házaspár, István és Adrienn, valamint kétéves kislányuk, Zselyke szén-monoxid-mérgezésben lelték halálukat.

Nemrégiben cserélték ki az összes nyílászárót, amelyek teljesen légmentesre voltak kialakítva. Az elszívó pelletkazán azonban visszaszívta az égésterméket a kéményből, aminek következtében mindhárman megfulladtak.

Fotó: Pixabay

Istvánra és Zselykére a családi ház egyik szobájában találtak rá, míg Adriennre a fürdőkádban.

Az utcabeliek képtelenek feldolgozni a szörnyű veszteséget, hiszen mindannyian nagyon szerették a családot.

„Még mindig nem hiszem el, hogy ez történt. Régóta ismertem őket, nagyon rendesek voltak, mindig köszöntek. Rendszeresen sétáltak az utcán, nap mint nap tolták a kislányukat a babakocsiban. Felfoghatatlan az egész!” – mondta el a Borsnak az egyik szomszéd.

A pár hét éve költözött Székesfehérvárról Nagykanizsára, hogy Adrienn, aki egyetemi docensként dolgozott, közelebb legyen a munkahelyéhez.

A Zala megyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított az ügyben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Dacia-árban érkezik Európa új népautója

origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

life.hu

A verhetetlen túrógombóc 4 titka: így készítsd el!

mandiner.hu

„Belga vagyok, és ma mélységesen szégyellem magam az országom miatt” – így reagált a nemzetközi és a hazai közvélemény a NatCon ellehetetlenítésére

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

travelo.hu

Videó: Vadmacska és hiúz pózolt a bükki kameracsapdák előtt

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most jött: felakasztva találtak rá az 57 éves polgármesterre

NÍNÓ

Elszabadult a pokol egy utasokkal teli budapesti buszon, azonnal rendőrt hívtak

NÍNÓ

3 és 6 éves kisfiai végignézték a magyar családapa kegyetlen halálát

NÍNÓ

Levegő után kapkodva állt meg az iskola lépcsőjénél egy magyar diáklány, majd jött a dráma

NÍNÓ

Megbénult a forgalom Budapesten, nagy a baj a hídon

NÍNÓ

Nem tudták megmenteni, csecsemőt hagyott hátra az elhunyt apuka - Videó!

NÍNÓ

Megrázó fotó a balesetről, tetejére borult autójában rekedt a sofőr

NÍNÓ

Figyelmeztet a rendőrség, ez az új átverés terjed!