Létrehozva: 2021.06.22.

Részletek a szegedi kettős gyilkosságról: megszólalt a tettes szomszédja

A 28 éves dr. V. Dániel szombaton meglőtte a 24 esztendős H. Eliza Zoét, két lövéssel pedig kivégezte annak új párját is.

Ahogy arról lapunk is beszámolt dr. V. Attila gyógyszerész vadászpuskával rárontott a szomszédjában lakó nőre, akibe reménytelenül szerelmes volt, majd két lövéssel kivégezte annak párját. Ezután brutálisan megerőszakolta a haldokló nőt, és autójával eszeveszett tempóban a Szegedtől 114 kilométerre lévő Szanazug településre menekült, ahol öngyilkos lett.

Itt történt a brutális kettős gyilkosság Szegeden
Fotó: Bors

Szomszédjai szerint a gyógyszerész – aki egyébként nagyon népszerű volt a hallgatók körében és tanulmányit is eredményesen folytatta – az utóbbi időben furcsán viselkedett.

„Dániel nem volt egy megnyerő külsejű, szép arcú fiatalember. Hiába volt gyógyszerész, ápolatlanul, szőrösen és kócosan mászkált mindenhová” – mesélte a Blikknek Marika néni, a gyilkossá vált férfi szomszédja. Eliza beteges rajongója egyébként pár hete bérelt ki egy lakást ugyanabban a házban, ahová Elizáék költöztek. V. Dánielnek egyébként volt egy saját lakása is, amit gazdag szülei Szegeden vettek neki, a másik csak azért kellett, hogy onnan lesse, figyelje a lány életét, akibe már egyetemista korában reménytelenül szerelmes volt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

mandiner.hu

A Mercedes csapatfőnöke kitálalt: nem akárkit akarnak Hamilton helyére

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Születésnapját ünnepli Terence Hill: 85 éves a magyarok kedvenc színésze

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak