Létrehozva: 2020.07.09.

Sokkoló felvétel: gyalogosok közé hajtott a járdán a budapesti motoros – videó

A rendőrség elől akart egérutat nyerni a száguldozó.

A budapesti rendőrök a Vámház körúton akartak megállítani egy motorost, aki haladása során áthajtott a tilos jelzésen még július 5-én délután.

A mocis ahelyett, hogy megállt volna a rendőri fény és hangjelzésnek, hatalmas gázzal próbált egérutat nyerni; áthajtott a Szabadság hídon, majd felhajtott a híd járdájára és nagy sebességgel ismét a Vámház körút felé vette az irányt, közben több gyalogost is veszélyeztetett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály Motoros Alosztály járőrei a férfit a Fővám térnél utolérték és elfogták. Az eljárás során kiderült, hogy a 38 éves budapesti H. Csaba a motor eredetével nem tudott elszámolni, a 300 köbcentiméteres Piaggio motorkerékpár alvázszáma nem szerepelt a járműnyilvántartási rendszerben és azon sem biztosítás, sem rendszám nem volt – írja a Police.

A nyomozók H. Csabát közúti veszélyeztetés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, a motort a férfitől lefoglalták, a jogosítványát pedig bevonták.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

mindmegette.hu

11 egyszerű muffin recept, ha gyorsan valami sütire vágysz!

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton