Létrehozva: 2021.04.14.

Se termék, se pénz – elfogták a rendőrök a netes csalót

A férfi álprofillal csapta be a gyanútlan vásárlókat.

Elkapták a redőrök a netes csalót, aki álprofillal fosztotta ki a vásárlókat Siklóson. A police.hu közlése szerint hiába várták vásárlók az előre kifizetett termékeket, a pénz eltűnt a termék pedig sosem érkezett meg. A férfire egy harkányi lakos tavaly decemberi feljelentése nyomán találtak rá a rendőrök. A. Attilára egy londoni székhelyű cégen keresztűl találtak rá. A férfri az prepaid és e-számlákkal foglalkozó cégen keresztűl hozott létre egy profilt, amit magyaroraszági bankszámlájával kötötte össze.

„Kiderült, hogy a gyanúsított több sértettet is megkárosított, de arra mindig vigyázott, hogy az értékhatár szabálysértésen belül, azaz 50 ezer forint alatt legyen” – olvasható a rendőrség közleményében, hozzátéve: a férfit végül egy dunaújvárosi autómata felvétele buktatta le.

„A kicsalt értékek 20-25 ezer forint közötti összegek voltak. Internetes oldalakon a csaló olyan eszközöket, például játékokat, legót és horgászfelszereléseket árult, ami népszerű a vevők körében, és várható volt, hogy azonnal jelentkeznek rá” – mondja Takács Olívia zászlós. A 37 éves férfi az internetről töltötte le az áltermékeket, amikről végül megállapodott a vevőkkel, hogy postai úton vagy egy csomagautómatán keresztűl átvehetik azokat. A. Attila végül a pénzt becsebelte, és nyom nélkül eltűnt.

A. Attilát egy külföldi cégen keresztűl buktatták le. A férfi álprofillal csalt ki pénzt a csanútlan vásárlóktól. Fotó: police.hu

A csalást jól kitervelte a férfi: a Dunaújvárosi Rendőrfőkapitányság közlése szerint a férfi több mobiltelefont is vásárolt, de a bankszámlához tartozó kivonatokra és bankkártyákra is bukkantak a lakásán.

A. Attila elismerte tettét. A férfit a rendőrség szabálysértési értékre üzletszerűen elkövetett csalással gyanúsítja és ezenkívül további 14 sértett mellett egyéb hasonló bűncselekményekkel kapcsolatban is részletes, feltáró jellegű beismerő vallomást tett. Szabadlábon védekezik.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újra hódít a retro butatelefon, pörögnek a Nokiák, Ericcssonok

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

„Megb@szlak és megöllek!” - ismét lecsapott a dorogi rém

ripost.hu

Érik a botrány: kamerák előtt hagyta faképnél a feleségét a TV2 sztárja – videó

mandiner.hu

Nahát, egy merő örömhír ez a TISZA-lista – nagyon köszönjük, Magyar Péter úr!

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Marhapörkölt német módra - készítsd el barna sörrel, isteni lesz a végeredmény!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Fotók a tragédia helyszínéről: nem élte túl a karambolt a sofőr Ágasegyházánál

NÍNÓ

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

NÍNÓ

„Ő volt az életünk fénye” – Át akart kelni az úton, halálra gázolták az 5 évest

NÍNÓ

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kisfiú zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot