Létrehozva: 2018.09.28.

Se holttest, se vallomás - Fordulat a pásztói babalefejezés ügyében

Már 9 hónapja van börtönben az a nõ, aki a gyanú szerint újév napján megölte a csecsemõjét. Bár mára alkalmazkodott a körülményekhez, gyötri a lelkiismeret. Igaz, nem a megölt újszülött miatt, hanem mert úgy érzi, tönkretette három másik gyereke életét.

Kilenc hónapja tart a nyomozás a pásztói horrorisztikus gyilkosság ügyében, és még mindig nincs vádemelés. Mint arról a %Ripost% beszámolt, januárban egy kutya talált egy levágott babafejet Pásztón a patakparton, és azt bevitte gazdái házába.

Hamarosan kiderült, hogy H. Mónikát újév napján látták az utcán véres ruhában mászkálni, majd orvosi vizsgálat is megerősítette, hogy a nem sokkal korábban szült. Letartóztatták, és kezdetét vette a máig is tartó nyomozás. A nő nem ismerte be a babagyilkosságot, több verziót is előadott. Először azt mondta, hogy a babát lerakta a patak partjára, és nem tudja, azután mi lett vele, máskor azzal védekezett, hogy becsöngetett egy mentőállomásra, ám ott nem nyitottak ajtót, ezért nem tudott segítséget kérni. Azt, hogy lefejezte a csecsemőt, következetesen tagadja.

A rendőrség azzal gyanúsítja, hogy január elsején, a szilveszteri buli után egy elhagyatott mezőn hozta világra negyedik gyermekét, és a nem kívánt babát megölte, feldarabolta és a testrészeit elrejtette.Talán soha nem derül ki, mi történt, ha a kutya nem talál rá a kisbaba levágott fejére, de a test többi részét azóta sem találták meg.

Lapunk úgy értesült, hogy éppen ezért húzódott el a nyomozás: holttest és a tettes vallomása híján mindent szakértőkkel kell bizonyítani. A nyomozók olyan bizonyítékokkal akarják alátámasztani a szándékos emberölést, amik a bíróságon is megállnak, és ez ebben az esetben különösen nehéz.

Valóban készül még egy szakértői jelentés, ezt meg tudom erősíteni, ám többet ügyfelem kérésére nem mondhatok.

– közölte a %Ripost%-tal dr. Pongó Erik, Mónika ügyvédje.

Mónika a letartóztatása után összeroppant, informátorunk szerint azonban mára összeszedte magát, alkalmazkodott a börtönviszonyokhoz.

„Szabálykövető, igyekszik észrevétlen maradni, nem akar kitűnni, így próbálja elkerülni, hogy bántsák. A börtönben ugyanis a gyerekgyilkosokat kiközösítik, megvetik. A lelkiismerete viszont nem hagyja nyugodni, álmatlan éjszakáin nehezen dolgozza fel, hogy örökre tönkretette a gyermekei életét, akik nagyon hiányoznak neki” – mondta informátorunk.

 

Élettársának se mond semmit
Mónikát a történtek ellenére látogatja élettársa, ám válaszokat ő sem kap a kérdéseire. Úgy tűnik, megbocsátott gyerekei anyjának, hiszen közös fényképeiket sem vette le a facebookról. Három gyereküket a gyámhatóság állami gondozásba vette, mivel János albérletét felmondták, a család utcára került. A férfi ismerősöknél húzza meg magát.
„Sok a rosszakaróm” – mondta az apa, de kifejteni nem akarta, kikre gondol. „Mondvacsinált indokkal vették el a gyerekeimet. A két nagyobb együtt maradhatott, 40 kilométerre kerültek Pásztótól, a kicsi viszont egyedül van, még messzebb. Arra törekszem, hogy újra egy család lehessünk, a gyerekeimnek mellettem van a helyük! Nélkülük nem élet az élet. Munkám van, már csak lakhatás kell.”
Úgy tudjuk, Mónika nagyobb gyerekeit többször is csúfolták az édesanyjuk miatt, talán ezért is kerültek más településre, nevelőszülőkhöz. A két nagyobb nehezen dolgozza fel a történteket, de a pici, aki egyéves volt anyja letartóztatásakor, már nem is emlékszik rá.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nyolcéves eltiltást kapott a vb-n ezüstérmes magyar sportoló

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton