Létrehozva: 2021.06.09.

Rothadó tetemet találtak egy budapesti autóban, de a férfi lakásában jött csak az igazi horror

A hatóság emberei lakossági bejelentés alapján vonultak ki a X. kerületi Liget utcába, egy autóból ugyanis elviselhetetlen bűz áradt.

A kocsiban egy fekete zsákot talált a rendőrség, amelyben egy bomló tetem volt.

Mivel nem lehetett megállapítani, hogy emberi vagy állati maradványról van szó, ezért a hatóság emberei segítséget kértek az állatmentőktől.

Képünk illusztráció (Fotó: police.hu)

A helyszínre érkezve az autó tulajdonosától próbáltak megtudni részleteket az autóban található tetemről, ám az illető állításainak egyike sem felelt meg a valóságnak. Ezért lezárták az utcát, és teljes védőfelszerelésben kibontották a zsákot.

Ekkor vált bizonyossá, hogy egy állat teteme volt az autóban, méghozzá egy kutyáé. A chip segítségével beazonosították azt az állatorvost, amelyik elaltatta a kutyát.

Kiderült, hogy a kocsi tulajdonosa több állatorvosnál járt, azt állítva, hogy tetemszállítással és hamvasztással foglalkozik, ezért adta át neki az állatorvos a kutya testét. Így jutott tetemekhez.

Az illető lakásában aztán még nagyobb döbbenet fogadta a hatóság embereit és az állatmentőket.

Kitömött, preparált állati tetemeket találtak, csontokat, emberi és állati röntgenfelvételeket, koponyákat és friss tetemeket is, ezzel volt tele a lakás.

Pár „frissebb” tetem a sültkrumpli mellett volt a fagyasztóban. Ekkor vált biztossá, hogy a férfi nem beszámítható, ezért a rendőrök értesítették a mentőket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

A világ legboldogabb embere lett a magyar válogatottnál már leírt focista

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton