Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.09.15.

Rettenetes baleset történt: egy idős házaspár az áldozat

Álló autójukba rohant egy másik autós. Az idős férfi azonnal meghalt, feleségéért még küzdenek.

Rettenetesen szerencsétlen baleset ért egy idős házaspárt a Komáromhoz tartozó Gadóc és Keszegfalva között. Egy Volkswagen Passat sofőrje váratlanul áthajtott a menetiránnyal ellentétes sávba, ahol belehajtott egy, az út szélén álló Skoda Fabiába.

A Tvnoviny.sk megtudta, hogy a Fabiával egy idős házaspár ment diót szedni, ezért álltak le az út szélén. Már megvoltak, és a kocsiban ültek, amikor megtörtént a baj. Az ütközés következtében a VW berepült a kukoricásba, a Fabia pedig felborult. Az utóbbiban ülő 75 éves férfi életét vesztette, 71 éves feleségét pedig súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Állapota kritikus, a nyitrai kórházban mesterséges altatásban küzd az életéért.

A VW-t egy 61 éves férfi vezette, egyelőre azonban nem tudni, miért hajtott át a másik sávba. Ő ugyanakkor csak könnyebb sérüléseket szenvedett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

mandiner.hu

„Magyarország az utolsó hely Európában, ahol a konzervatívok összegyűlhetnek” – nyílt levél a NatCon-botrány után

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége