Létrehozva: 2019.08.30.

Rendőrök lepték el Ferihegyet, megérkezett a kőbányai gyilkos

A 23 éves Cs. Dániel Frankfurtig menekült, miután július 30-án megölte volt párját Kőbányán.

 

Fotó: Keller Mátyás

Egy kőbányai lakásban július 30-án találták meg a fiatal nő holttestét. Gyorsan kiderült, hogy nő halálát idegenkezűség okozta, ezért a BRFK emberölés gyanúja miatt rendelt el nyomozást, és a 23 éves Cs. Dániel ellen elfogatóparancsot, továbbá a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírója soron kívül európai elfogatóparancsot bocsátott ki.

A német társszervek a magyar hatóságokkal együttműködve, a BRFK felkérésére másnap Frankfurtban, egy bevásárlóközpontnál elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható Cs. Dánielt – írta akkor a police.hu.

A magyar hatóságok a férfi kiadatása érdekében a szükséges intézkedéseket megtették, pénteken pedig Ferihegyen a német rendőrök át is adták magyar kollégáiknak a gyanúsítottat – írja a Blikk.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

Fradista gól is kellett az európai foci csodájához

mandiner.hu

Magyar Péter, a baloldal bántalmazó Messiása

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

travelo.hu

Kilőtték a szlovákiai Liptószentmiklóson öt embert megsebesítő medvét

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton

NÍNÓ

Horrorbaleset: összeomlott egy híd, sok autó a vízbe zuhant - Videó

NÍNÓ

Borzalom Tolna vármegyében: halálra szúrta volt feleségét egy férfi

NÍNÓ

Súlyos baleset történt az M0-son: óriási a torlódás