Létrehozva: 2016.01.27.

Rejtélyes öngyilkosságok egy debreceni gimnáziumban

Két hónapon belül két Debrecenben tanuló középiskolás is véget vetett az életének. Tavaly novemberben egy fiú, a múlt héten pedig egy lány követett el öngyilkosságot, egyelõre nem tudni, mi állhat a háttérben.

Szerző Brenner Balázs

Mélyen lesújtotta az osztálytársakat és az egész iskolaközösséget a kettős tragédia, amelynek okait egyelőre nem tudják. A Debreceni Hírek számolt be a szörnyű esetekről: két hónapon belül két fiatal diák is öngyilkos lett a helyi Szent József Gimnáziumban. További érdekesség, hogy osztálytársakról van szó.

Az intézményben a felekezeti lelki gondozás mellett iskolapszichológus is segíti a diákok problémáinak megoldását

– hangsúlyozta Bódis Zoltán igazgató. Már az első, novemberi haláleset után elkezdték az iskolai krízishelyzet kezelését. A múlt heti, második tragédia után egy szülői értekezleten a családokat is bevonták ebbe a munkába. Az intézmény külső szakemberek segítségét is kérte ahhoz, hogy az osztály és az egész iskolaközösség fel tudja dolgozni a két diák halálát.

Az iskola egy debreceni alapítvánnyal együtt dolgoz ki most egy olyan programot, melybe bevonják a diákokat és a szülőket is. Ugyanis mindenkinek fontos, hogy a gyerekek minél előbb kapjanak lelki támaszt vagy orvosi segítséget.

A szülők válása, egy szeretett személy elvesztése, valamint további kudarcélmények mind összeadódhatnak. Ha nem kap segítséget, támogatást a fiatal ebben az időszakban, akkor sokkal nagyobb problémák jelentkezhetnek

– figyelmeztet Berényi András pszichológus, aki szerint a serdülőkori tragédiák megelőzésében mindenkinek szerepe lehet. Az odafigyelő család éppúgy segíthet a gondokkal küzdő kamasznak, mint a barátok, az iskolatársak és a tanárok.

Szerző Brenner Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Számos beruházás indulhat Baranya vármegyében + videó

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

Navracsics megmutatta a vonalat, ami ketté tépte Magyarországot

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben