Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.06.15.

Rajtaütések Veszprém megyében, ezért szállták meg rendőrök a környéket

Az akció keretében több kábítószer kereskedõt is elfogtak, akik új pszichoaktív szert árultak, többek közt a gyerekeknek.

Egy 44 éves férfi tavaly ősztől egy bakonyi kisváros általános iskolájának szomszédságában és a település vonzáskörzetében élő fiatal- és felnőtt korú személyeknek adott el marihuánát és biofüvet. Utóbbival 14. életévüket be nem töltött diákokat is többször megkínált, akik közül voltak, akik a későbbiek során visszatérő vásárlójává váltak. A Veszprém megyei rendőrök idén április 17-én elfogták a zirci K. Dezsőt, előállították a Veszprémi Rendőrkapitányságra és kihallgatták. Õrizetbe vették, később előzetesbe került.

Az ügyben folytatott további adatgyűjtés eredményeként a nyomozók látókörébe került az a 28 éves hajmáskéri nő, akitől K. Dezső a bódító hatású szereket vásárolta. Emellett a hajmáskéri lakos március óta rendszeresen értékesített új pszichoaktív anyagokat fiatalok számára is, több alkalommal egy veszprémi iskola mellett. A veszprémi rendőrök összehangolt akció keretében a nőt június 5-én délután fogták el egy lakásban, ahol éppen a vásárlóit szolgálta ki. Előállították, kihallgatták és őrizetbe vették. Június 7-én a bíróság letartóztatta. A terjesztő otthonában tartott házkutatás alkalmával marihuánát találtak, és a lakásban elfogták a nő segítőjét, egy 19 éves fiút is.

Az eljárás során a rendőrök megállapították, hogy egy 30 éves kislődi férfi rendszeres vásárlója a hajmáskéri nőnek, de a beszerzett új pszichoaktív anyagot viszonteladóként Ajkán és a vonzáskörzetébe eső településeken árulja is, méghozzá sokszor egy általános iskola mellett. A férfit június 7-én előállították és kihallgatták.

A Veszprémi Rendőrkapitányság a 28 éves nővel és a 30 éves kislődi férfival szemben új pszichoaktív anyaggal visszaélés és kábítószer birtoklás miatt folytat nyomozást, a 19 éves segítő férfi ellen kábítószer birtoklás miatt indult büntetőeljárás.

A bűncselekménnyel összefüggésben a nyomozás során nagy számban kerültek látókörbe új pszichoaktív szer-, illetőleg kábítószer-fogyasztók. A rendőrök Veszprémből és vonzáskörzetéből a fenti személyeken túl  június 5-én tizennégy, június 7-én tizenhat személyt, míg Ajkáról és a környező településekről június 14-én további kilenc embert állítottak elő, közülük hetet kábítószer fogyasztás gyanúja miatt hallgattak ki.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

„Ő volt az életünk fénye” – Át akart kelni az úton, halálra gázolták az 5 évest

NÍNÓ

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben