Létrehozva: 2019.09.05.

Pedofil banda vadászik a budapesti gyerekekre

Ahogy a Ripost megírta, vasárnap eltűnt egy 12 éves kisfiú Budapesten. Az ügy nyomába eredve elképesztő dolgokra bukkantunk. A Széll Kálmán tér környékéről több gyerek is eltűnt, majd „gazdagon” került elő…

Szerző Mongyi Nikolett

A 12 éves Sz. Kálmán eltűnése után lapunknak egy szomszéd számolt be arról, hogy a gyerekek nevelőanyjánál rendőrök jártak.

„A kisfiút és három testvérét, két lányt és még egy fiút a szomszédasszonyom vette magához” – kezdte a VII. kerületben lakó nő.

„Néhány napja láttam náluk a rendőröket, ekkor derült ki, hogy a kis Kálmán eltűnt. Az utóbbi időben sok probléma volt az intézetből érkezett fiúkkal. Kálmánka többször is elszökött már otthonról, leginkább azért, mert nem kapott meg valamit. Ilyenkor a testvére is el szokott tűnni hosszabb időkre. Ugyanakkor a viták ellenére a nevelőanya nagyon szereti őket, ezért, amikor nem jött haza a fiú, nagyon aggódni kezdett. Érezhette, hogy baj van…”

 

A Széll Kálmán téren „gyűjtik” be a gyerekeket

A rendőrségi körözésből, amivel a 12 éves kisfiút keresték, kiderül, hogy vasárnap látták utoljára a Széll Kálmán téren.

Információink szerint Sz. K. nagyon sok időt töltött a téren, mert itt lakik az egyik intézetből kikerült barátja is. Társaival együtt sokat járt ehhez a fiúhoz beszélgetni. Mivel ő már elmúlt 18 éves, ezért felnéztek rá a fiatalabbak. Barátai szerint ez a fiú volt az, aki bemutatta egy „jótevőnek”, Bandi bácsinak.

Kiderült, Bandi bácsi rengeteg gyerekkel veszi magát körül... Ha kíváncsi vagy a részletekre, akkor keresd a csütörtöki Ripost napilapot az újságárusoknál!

Szerző Mongyi Nikolett

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghalt a Harry Potter-filmek sztárja

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

hirtv.hu

Támadás ért egy iraki katonai támaszpontot

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

NÍNÓ

„Ő volt az életünk fénye” – Át akart kelni az úton, halálra gázolták az 5 évest

NÍNÓ

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség