Létrehozva: 2018.06.22.

Özvegyasszonyokat vert át a vízórás maffia

A csalóknak semmi sem szent: a négyfõs banda idõs, egyedülálló asszonyokat lopott meg, szerte az országban.

Eddig tizenegy megye tizenhat városában mintegy félszáz esetet bizonyítottak rá egy négytagú csalóbandára úgy, hogy az ORFK a hasonló ügyeket összehasonlítva leleplezte az elkövetőket. Még vizsgálják, van-e több áldozat. A módszer régi, mégis működött: a csalók vízműveseknek adták ki magukat.

Kifejezetten özvegyasszonyokra specializálódott egy szervezetten működő csalóbanda. A társaságot a 49 éves R. Csaba irányította, akit letartóztattak, a többieket kihallgatásuk után elengedték. A banda főnöke részletes tervet eszelt ki, amit pontról pontra követtek társaival. A nagyvárosok lakótelepein keresték áldozataikat. Egyenruhát is beszereztek, kék inget és ugyanolyan sapkát viseltek, hogy minél hitelesebbnek tűnjenek. A kapucsengőkön azt nézték, hol lakik özvegy. Egyikük a környéket figyelte, ketten pedig becsöngettek a kiszemelt áldozathoz. Azt mondták, hogy hibás a vízvezetékrendszer, speciális tömítőt kell feltenniük. Erre 12 ezer forintot kértek. Ennyi pénz általában nem volt az idős asszonyoknál, ezért a megtakarított pénzükért nyúltak. Ezután egyikük hízelgő beszélgetéssel vonta el a háziasszony figyelmét, míg a másikuk kivette a rejtekhelyről az összes pénzt. Egy városban sosem maradtak egy napnál tovább – számolt be a Zsaru magazin a részletekről.

Egy idő után feltűnt, hogy több nagyvárosban is hasonló bűncselekmény történt, így az ORFK összehasonlította és elemezte az eseteket, így jutottak el a gépkocsihoz, amit a banda használt, és a következő akciónál lecsaptak rájuk. Most azt vizsgálják, írhatók-e még a számlájukra további esetek.

Dolenszki Emese pszichológus szerint a csalók könnyebben találnak áldozatot azok között, akiknek túl kevés figyelem jut, akik magányosak, és szép szóval, hízelgéssel altatják el gyanakvásukat.

- Az időseket, az egyedülálló nőket, a gyengébb, lelkileg befolyásolhatóbb személyekkel lehet szerencséjük

– mondta a szakember a %Ripost%-nak. - Jellemzően határozottak és nagyon kedvesek, segítőkészek. Kihasználják, hogy a szolgáltatók és a hatóságok emberei iránt eleve bizalommal vagyunk.

A szakember azt tanácsolja, mindig kérjünk igazolványt, mielőtt valakit beengedünk a lakásba, és gondoljuk át, életszerű-e az, amit mond. A túlzott kedvesség, a hízelgés és az, ha helyben készpénzt akarnak kérni, mindig legyen gyanús!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton

NÍNÓ

Horrorbaleset: összeomlott egy híd, sok autó a vízbe zuhant - Videó

NÍNÓ

Borzalom Tolna vármegyében: halálra szúrta volt feleségét egy férfi